9. fejezet

Sziasztok olvasóim! (ha vannak még:))

Az a helyzet, hogy a bétázás kicsit csúszott, de cserébe hosszú fejezetet kaptok! Pezsegni fog a hangulat és hát az a bizonyos "KÉMIA" is bejön a képbe!  A címből is sokat megtudtok! Nagyon kiváncsi vagyok arra mit szoltok hozzá! Komit kérek szépen! Önsd ki gondolataidat! Még azt is mondhatod: hogy nagyon rossz volt! Engem nem érdekel! Csak indokold meg! Légyszíves!

Ezt a fejezetet külön Rossabell-nek küldöm! De azon kívül mindenkinek akinek teszik! Jó olvasást! És ha teheted írj komit!

                                                                                                                 By: Vivri

9. fejezet- "SZ" mint szerelem

Mindenki felé kapta tekintetét. Az élettelen testhez lépett Edem és ő is ellenőrizte. Mikor rám nézett láttam rajta a megbánást, a sajnálatot. Megrázta a fejét. Meghalt a préda, vége a vadászatnak. Az egyetlen személy ki tudhatott valamit. Megfogták felemelték a testet és ki akarták cipelni mikor megláttam a holtest vállát. Majdnem elsírtam magam.
- Várj!- mondtam. Megállt és válla fölött kérdő pillantást küldött felém. Végig gondoltam hogyan kerülhetett a vállára a jel. Én nem értem a vállához - inkább ő taperolt engem - Crystal és egyikünk se.
 
- Nem történt valami furcsa a mai nap?- a gondolatmenetemhez kapcsolódva tette fel kérdését Taylor. Átgondoltam az egész napot. Piaivó versenyt, a verekedést egyiken sem halhatott meg. Mikor utoljára láttam 2 perce életben volt és mikor újra ránéztem már halott. Hogy lehet ez? És beugrott egy emlék. Az egyetlen használható mondata mit nem engedték befejezni szegénynek. A legfontosabb emellett kulcsfontosságú mondat, ami megoldotta volna az egész ügyet.

,,Képzeld mindig egy lev - mondta röhögés közbe és heves csuklások áradata közben. De félbe szakították szegényt a legizgalmasabb résznél. Mert őszintén, sok mindenről beszélt, hogy milyen élete van, hogy megbukott matekból meg hasonlók. Egy férfi meglökte véletlenül és kiesett a kezéből a pohár. Az idegen egy határozott mozdulattal elkapta a poharat a tartalmával együtt (ami változatlan maradt egy csepp sem hiányzott belőle) visszaadta Filipnek és bátorításként a csupasz vállára tette a kezét. Mikor elkapta a poharat már akkor tudtam, hogy nem ember. Tökéletes reflexei vannak, csakis természetfeletti lehetett. De egy vörös pulóver volt rajta még véletlenül sem láttam a tekintetét. Egy boccsal ott hagyott minket ahol voltunk és ment is el. Gyanús volt, de ki gondolta volna, hogy baj lesz még ebből, ezért folytattam beszélgetésemet áldozatommal. De mekkorát tévedtem."
A felismerés fájdalmasan hatott rám. A düh eluralkodott rajtam. Ökölbe szorult kezem. A tárgyak megemelkedtek körülöttem. Apró remegés futott át kezemen az elfojtott düh miatt. Ujjaim már fehérek voltak szemeim becsuktam.
- Tudom, hogy ez neked fájdalmas, de nyugodj meg! - utasított Taylor. Nem kért nem könyörgött, utasított. És ezt utáltam a legjobban, ha utasítanak.
- Na, most valaki beavatna minket is?- kérdezte Spenser türelmetlenül.
- Nézd meg a vállát!- mondtam válaszul. Megnézte, az a jel díszelgett rajta mely a sok karomon lévő jel közül az egyik volt. A vállamon lévő. Pontosan ott helyezkedett el, mint az enyém. Spens és a többiek lesápadtan megdermedve álltak dühöngő alakom előtt. - Mikor egyetlen egy használható mondatott ki akart kotyogni akkor egy vörös pulóveres alak meglökte a kezét - odaültettem a pulthoz, Filip helyére Csajszit - te vagy Filip és te leszel én - mutattam EY-re és oda húztam a pulthoz. - Én leszek az ismeretlen férfi. Ő itt jött - mozdultam és csináltam, amit akkor a pasi csinált- ide jött meglökte őt és kiverte kezéből a poharat. Olyan gyorsan elkapta és visszaadta a kezébe, hogy arra ember nem lenne képes. Egy csepp sem hiányzott a pohárból, pedig az csurig volt. Természetfeletti volt. Utána ez az ismeretlen Filip csupasz vállára tette kezét - ekkor én is rá tettem Csajszi vállára. - És ott hagyott minket. Az egyetlen egy mondát, ami használható lett volna azt szakította félbe. Egy karnyújtásnyira volt tőlem a megoldás. Az a személy ki miatt az egész életem megváltozott. Vége lehetett volna szenvedésemnek, de én vagyok olyan hülye, hogy elszalasztom - az utolsó pár mondatot már üvöltöttem. Fel tudtam volna robbanni.  Átnyúltam a pulton és elvetten egy poharat, mit Deny törölgetett éppen.
Megfogtam és olyan erővel, amivel csak tudtam neki dobtam a falnak. A szilánkok szétestek és szétpattogtak. Haragomban minden tárgyat helyére lebegtettem összeraktam, úgy 5 perc múlva olyan volt a bár mint újkorában. Fortyogtam, dühöngtem, kirohantam. Nem érdekelt semmi és senki csak kirohantam az estébe és dühöngtem tovább. Hát igen nagyon forrófejű és hirtelen haragú vagyok.

 /Eric szemszög/
- Utána megyek - jelentettem ki - ti menjetek csak haza. Elintézem ezt. - jelentőség teljesen Spenser szemébe néztem jelezve, hogy lehet majd csak holnap ér haza. Nem késlekedtem mentem is. Az éjszaka sötét volt és vészjósló, de nem törődtem vele csak mentem és mentem a lány után. Még a végén kárt tesz magában. Az utcák sötétek voltak, rémálomba illők. A járda szélén utcai lámpák sorakoztak és bevilágították az egész utcát. Nagyokat lépkedtem. Cipőm halkan kopogott a betonon. A lány a kezeibe temette arcát, nekidőlt a falnak és próbált lenyugodni. Annyira törékeny volt, annyira védtelen. de ha ki akarnék kezdeni vele úgy, eltenne láb alól, mint a sicc! Odamentem hozzá, levettem arcát takaró kezeit és két kezem közé fogtam az arcát.

- Annyira szerencsétlen vagyok, egy idióta, egy kész csődtömeg - püfölte mellemet teljes erejéből. Megragadtam karjait.
- Na, ezt most azonnal fejezd be! Először is, azért mert szeretném, ha épek lennének a bordáim és másodszor mert ez tök fölösleges. Nem vagy se idióta, se csődtömeg, se szerencsétlen. Most nyugodj le és együnk meg egy sütit. Csokist, habbal, csoki reszelékkel és meggyel a tetején - mondtam csábosan.

- Hát. már a süti szóval meggyőztél - elmosolyodtunk. Kézen fogtam és magam után húztam.- De hova megyünk? Már este van. Pontosan 10:30. Szóval nincs nyitva semmi.
- A haverom vámpír és van egy 24 órás étterme ott a legnagyobb választék sütikből.

- Rendben. - kézen fogva mentünk az utcán. Nem húzta el kezét, csak sétáltunk csendesen. Mikor befordultunk a sarkon megláttam az épületet hova tartottunk. Nagy betűkkel fölé volt írva  ,,Harapás és élvezet" Az emblémán egy cseresznye volt mibe már beleharaptak, fojt belőle a vörös lé. A szöveg is vörös volt. A vérhez hasonlított. Az alapsín fekete volt így még jobban kiemelte a gyümölcsöt. Kinyitottam neki az ajtót, mire ő kecsesen, de határozottan belépett. Nagy helység volt tele padokkal és asztalokkal. A terem központjában a bárpult állt. A falak mélyvörösre voltak festve. A függöny és a székek borítása szint úgy. Az abroszok feketék, mindegyikre egy só, bors, fogpiszkáló tartó volt elhelyezve, mellettük étlap. A bárpulthoz léptünk. Tony a haverom éppen a bárpultnál állt és törölgette a poharakat. Jó alaposan végigmérte kísérőmet, túl alaposan. Aztán elismerően biccentett felém. Én is biccentettem köszönést színlelve, de az igazi tervünk az volt, hogy a lányt el leellenőrizzük. Tony mindig ezt csinálja, ugyanis nem vagyok szerencsés a párkapcsolatokban. De ő ügyesen észreveszi, ha valami bibi van. - Hello Tony - pacsiztam le vele.

- Hello! És kit tisztelhetek kísérődben? - pillantott Ecklair felé.
- Ecklair Dream - nyújtott kezet, amit elfogadott. Óriási, perverz vigyor ült ki Tony arcára. Rá akart hajtani. Láttam rajta. Egy "meg ne merd" pillantást küldtem felé. Ecklair pedig gyorsan kapcsolt. Olyan erősen megszorította Tony kezét, hogy az gyorsan elkapta, és mogorva arcot küldött felé. Kaján vigyor ült ki a csaj arcára. Olyan tökéletes volt, olyan én. Én is Tonyt így szoktam eloltani mikor egy új csajt cipelek magammal. De egyikük iránt sem éreztem ekkora tüzet, ekkora szenvedélyt, ekkora vágyat. Nem sok kellett ahhoz, hogy mikor megláttam egy szál melltartóba magamévá ne tegyem. És most itt áll és Tony-t móresre tanítja. Mintha álmodnék. Olyan, mint álmaim nője lenne.
 - Mit hozhatok?- pillantott Ecklair felé undokon, gonoszan.
 - Neked egy csajt és nekem egy csokis sütit csoki habbal csoki reszelékkel és csoki öntettel. Mit kérsz?- rám nézett kérdőn. Meghökkentem ez az én kedvenc desszertem volt, mindig ezt ettem.
 Csokit csokival. Mosoly ült ki arcomra.
 - Komolyan ez a csaj nem a rokonod?
 - Nem.
 - Anyám legalább találtál egy olyan csajt, mint te - nyitni szerettem volna számat - és hozzam a szokásosat?- kérdezett vissza.  Csak bólintottam. - Ja és sajna nem tartunk nőket, akik bejönnek
 nekem. Akkor már lenne barátnőm - szegezte gúnyosan a választ Ecklairank.
 - Azt már akkor tudtam mikor megjelent azon az óriási pofádon az-az óriási vigyor! De én tudok neked adni egy telefonszámot. A csaj neve Cassandra. Szőke, okos és van egy bárja. Védő és az ereje a tűz  irányítása. Szeret feketén sminkelni.
 - Egy forróvérű csaj ez tetszik. Na, add oda azt a telefonszámot!
 - Én is úgy gondoltam - átcsúsztatott egy telefonszámot és mikor Tony eltűnt a süteményekért óriási hahotázásba kezdett. Erre nekem is nevetnem kellett. Cassandrának csak vezetékese van mobilszáma nincs. Fogadok, hogy a pizza futár számát adta neki meg. Nagy nevetések közepette leültünk az egyik asztalhoz. Tony alakja jelent meg az asztalunknál és nagyon nem volt jó kedvében. Tárcsázta a számot. Fogadok benne.
 - Tudod, mikor felhívok, egy lányt nem azt akarom hallani a telefonba, hogy: Jó napot kívánok! Itt a meleg bár miben segíthetek?
 - Bocsi, de nem hagyhattam ki! Na, itt van az igazi telefonszám. - megint át nyújtott egy cetlit, amin tényleg Cassandra vezetékes telefonszáma volt. - Remélem, mikor beleszólnak, nem azt mondják: Itt az apácazárda!
 - Nyugi nem az. Gondoltam rá, de a meleg bár jobb.
 - Ajánlom is – fenyegetőzőt. - Jó étvágyat a süteményhez. - tette le elénk a
 süteményeket. Neki láttunk.
 - Mi az erőd? Védő vagy az tuti a karodon lévő tetkó miatt. De mi az erőd?- na ebből, hogy mászol ki kisapám? Pont ezt a kérdést kellett feltennie? Mit mondjak neki? Ha azt szeretném, hogy kedveljen,
 csakis az igazat mondhatom. nem is tettem másként.
 - Bele tudok menni az emberek álmába, és ha közvetlenül mellettem alszik, akkor látom is azt. Neked mi a kedvenc színed?
 - Fekete és a vörös. Neked?
 - Barna. Kedvenc együttes?
 - Nincs, de oda vagyok a rock zenért.
 - Kedvenc állat?
 - Medve.
 - Kedvenc tárgyad?
- Van egy pólóm, amin én, Spens és Edem vagyunk. mindenféle hülye mondatot irkáltak rá. Minden szülinapomon. Belopóznak és ráírnak valami orbitális hülyeséget. De én mindig elrejtem azt a pólót és addig keresik, míg meg nem találják. Bár nem nehéz nem megtalálni ugyanis vámpírérzékszervek meg stb. De szeretem őket és ez a fő. Nem feledkeznek meg rólam és én sem róluk ugyanis mindhármunknak van egy pólója. Amúgy pizsinek szoktam használni.
 - Kedvenc étel?
 - Csoki - a habba beledugta ujját min rajta is maradt. A habos ujját maga előtt nézegette. Kíváncsian fürkésztem tekintetét.
 - Mit akarsz azzal a habbal az ujjadon?
 - Talán meg akarom enni?
 - Talán?
 - Vagy ezt csinálni?- és habos ujját az orromnak érintette.
 - Ó igen? Akkor te se bánod, ugye ha összekenlek?- erre én is össze akartam kenni orrát, de sikítozni és nevetni kezdett. Nagy nehezen, ugyan de összekentem az orrát úgy, hogy egymáson landoltunk.
 Még mindig nevetett.
 - Ó atyám. Menyetek szobára!
 - Ezt mondja a perverz vámpír - szólt vissza az alattam a fekvő lány. Erre mind elnevettük magunkat. Hosszan egymás szemébe néztünk. Megszűnt az idő és a tér. Csak ő volt meg én. Már közeledni
 akartam felé és lecsapni ajkaira, de megszakítottak minket. Felkeltem róla, ő is felkelt.
 
 A sütik elfogyasztása után elhagytuk az éttermet. És most itt sétálunk
 kézen fogva elgondolkodva. És akkor megfogalmazódott bennem egy kérdés:
 - Téged nem zavar az életed? Mármint ha tehetnéd, kívánnál  egyszerűbb jövőt magadnak?
 - Mindenki élete más. Egy kirakó minek nem minden darabja olyan amilyennek mi szeretnénk. Valakinek könnyen kirakható valakinek nem. Én az utóbbihoz tartozom. Mert igen, nem átlagos az életem sőt még egy shi-fi író is megirigyelné. Olyanok, mint én, vágynak a jobb, szebb jövőre. Akik meg a másik csoporthoz tartoznak, azok meg vágyódnak arra az életre mi a mienk. Olyan életre melyet csak könyvekben tudott csak olvasni. Az élet korántsem egyszerű. Se az egyik félnek, se a másiknak. De úgy gondolom, hogy az én életem jobb. Lehet, hogy meghalok, lehet, hogy bántanak, megsebzenek, esetleg kínoznak, de minek akarnék más jövőt? Sosem vágytam arra, hogy
 egyszerű hétköznapi ember legyek kinek egyetlen egy szórakozása a Plazma TV. Mert nekem nem. Ha egyszerű lenne az életem sosem találkoztam volna veled, sosem éltem volna át olyan szép perceket öcsémmel, egy-két alkalommal. Én szeretem az életem egy két részlettől eltekintve. Mert nehéz az életem nem tagadom, de ha könnyű lenne, mi lenne abban az élvezet? Lehet, hogy néha jobb lenne egy kis nyugalom, de nem mások élete árán. Inkább nekem legyen kegyetlen életem, mint hogy bárkinek is baja essen. Viszont minden embernek vannak álmai, nekem is van egy. Csak egy, de az minden elsöprő! De az-az én titkom marad - mondta. Érdekes dolgokat mondott, szinte faltam szavait. Mert igaza volt valamilyen szinten és megálltam, felé fordultam. Bele nézetem azokba a szép szemeibe. Szívem megdobbant és eszeveszett iramban elkezdett kalapálni. Remegett lábam és meleg érzés öntött el. Tartottuk a szemkontaktust. Közelebb hajoltam hozzá és ajkaimat ajkaira tapasztottam. Légzésem kihagyott. Szívem monoton üteme most 170-re kapcsolt! Szinte lángoltam mikor édes ajkai enyémhez értek.
 
 /Ecklair szemszöge/
 Az egyik pillanatban még beszélgettünk a másikban pedig ajkai ajkaimat falta. Olyan gyorsan elváltak mézédes ajkait ajkaimról hogy még viszonozni se tudtam.
 - Ne haragudj én nem nem. - nem hagytam mentegetőzni, mert olyan hevesen megcsókoltam, hogy beléje fojtottam a szavakat. Csak erre vágytam. Erre az érintésre őrá, senki másra. Arra hogy puha ajkai enyémhez érjen becézgesse azt lehelet finom csókokkal. Kezei finom érintésére, ahogy arcomhoz ér, ahogy beletúr hajamba. Mert ez történt. Beletúrt hajamba hevesen visszacsókolt úgy, mint egy szomjazó egy korty vizet. Engem elöntött valami meleg érzés, de mégis fáztam. Érzelmeimet tükrözően megeredt az eső. Nem esett nem csöpörgött, ha nem szakadt,
 tébolyultul ömlött. Átáztatva ruháinkat. Hajam arcomra tapadt, de nem érdekelt. Mert vele voltam. Csak vele. Vele áztam. Szinte egybe olvadt testünk. Minden mozdulat minden érintés szinte részegítő volt. Kívántam őt, eszeveszettül, visszavonhatatlanul, úgy, mint még senkit!  Szőkés fürtjei közé túrtam. Közelebb húztam magamhoz, érezni akartam őt. Vizes ruhája tökéletes felsőtestére tapadt, ezáltal kihangsúlyozta azt. De nem tudtam nézni őt, mert ajkai egyre hevesebb és hevesebb csókkal lepte el. (ami fizikai képtelenség lett volna) Egyszer csak hátamon éreztem a falat. Neki nyomott, de a csók egyszer sem maradt abba. Az luxus lett volna. Akartam őt. Mérhetetlenül. Forrázott ez a melegség mi belőle áradt. Varázslatos volt. A pólóm alá nyúlt mitől kiborsództam. De egy hang magamhoz térített. Egy lámpa volt az, egy lámpának a hangja, ahogy szerencsétlen az utolsó fénycsóvát adta ki magából és úgy mint ha villám csapott volna belé kisült nagy zűrzavart hagyva maga után. Picit eltoltam Ericet.
 - Szerintem hagyjuk abba. Az a lámpa megsínylette kicsi csókviharunkat.
 - Mitől? Attól, hogy a pólód alá nyúltam?- kérdezte és az említett testrészt lágyan a pólóm alá csúsztatta. Megint kiborsództam. Egy újabb lámpa kiégett. - Vagy talán ettől?- újra
 hozzám ért, feljebb és sokkal érzékibben. De most nem vagy csak egy lámpa látta kárát csókunknak, hanem az egész város. A világítás kiégett a városban, egyet kivéve azt, amelyik alatt álltunk. Eric szemei rám majd a földre tévedtek. Az alattam lévő fű szénfekete volt, olyan, mint amelyik
 felégett. Ezt én tettem el pusztítottam dolgokat. mert én voltam senki más, nem foghattam senki másra, én voltam, én tettem. Eric ajkára egy pimasz mosoly ült, de ez sem derítette fagyos hangulatom örömét. Mi van, ha Eric lesz a következő?
 - Ne haragudj asszem nekem most mennem kéne. Nem akarlak bántani.
 - Miről beszélsz? Én nem haragszom, nem félek tőled hallod?  Sőt ilyen érzelmeket keltek benned hogy kisütöd a város világítását és felégeted a füvet? Ezt csak jót jelenthet. Ne menj el légy szíves!
 Gyere, fel a lakásomra adok tiszta ruhát - mert hát igen szakadt az eső. Tagadni sem tudnám, hogy tetszett és szívemig hatolt, amit mondott. Kézen fogott és vezetett engem egészen a lakásáig. Mert igen, féltem, hogy belőlem csak egy gyilkos lesz, hogy bántom őt. Ezt nem hagyhatom. Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha valami baja esne. Ilyen gondolatok jártak az agyamban mikor jellegzetes illatú ingét magamra vettem.
 - Nincs kedved itt aludni? Ígérem, jó fiú leszek, és nem csinálok, semmi rosszat nem használom ki a helyzetet - kisfiús arcot öltött és kérlelőn nézett felém. Mondhattam volna nemet? Elkuncogtam magam és mentem is oda hozzá megöleltem. Magával húzott és bevitt hálószobájába. Lefeküdtünk egymással szemben az óriás méretű francia ágyon. Átkarolt és elszenderedtem ölelő karjaiban. De ez sem segített azon a tudaton, hogy egy olyan személy vagyok, ki csak pusztulást okoz.
 És nem is sejtettem, hogy egy újabb rémálom leselkedik rám a sötétbe.