10. fejezet

Sziasztok olvasóim!

Itt az új fejezet és remélem sok embernek meglepetést fog okozni! Jó olvasást! Komikat várom! Légyszíves írj komiban vagy chatbe! Nekem mindegy! Csak jelezd valahogy hogy mit gondolsz!:)

by Vivri

10. fejezet- A döntés

 
Itt feküdt karjaimban mégis a rémálmok utolérték! Ahogy a képek végig pörögtek az én szemem előtt ahogy az övén is, szinte átéreztem a fájdalmát:
" A talpam halk kopogása a volt talajon az egyetlen egy hang mi megzavarta a csendet. Minden erőmet összeszedtem és rohantam, mint akit puskából lőttek ki. Szaladtam tovább kerestem őt! Hol lehet, hol van? Mi történt? Úgy aggódom. Utol kell érnem! Merre lehet? Hol keressem? Mért tűnt el? Kétségbeesetten kerestem őt, mint valami elvesztett tárgyat. Bekanyarodtam a szobába. Az egész helységet körülölelte a derengés a bizonytalanság sötét leple. Az ablak szemközt volt, melyből csak a hold fénye adott valamennyi fényforrást. Az ablakon szakadt függöny lógott, az üveg betört. A padló sötét keményfából készült, de még így is meglátszott rajta az idő múlása. Vastag por fedte azt, mint ahogy, az összes tárgyat is egyben. A bútorzat fehér lepellel volt takarva. Bevilágítva az egész teret, mint az éjféli kísértet. Egy zongora helyezkedett el a sarokban. Odaléptem hozzá, ujjaimmal végigsimítottam tetején. A billentyűi épek voltak, de mégis öregnek elhagyatottnak látszott. Teteje ki volt támasztva. Belülről még szebb volt. Az éjszaka fényein keresztül is lehetett látni az aranyozott alkatrészeket, melyek segítségével a zongorista szebbnél szebb dallamokat összességét varázsolta elő egykor. Szememet levettem a csodálatos tárgyról. A szoba közepén álltam és saját tükörképemet fürkésztem a szemközti falon lógó törött tükörből. Az angyali képem volt benne. A hátad mögött! Mondta némán. Ekkor megláttam őt. 180 fokos fordulatot tettem tengelyem körül és szembe kerültem vele. Hajam lágyan omlott vállamra. A sötétből előlépett. Fekete, megviselt, földig érő köpenyt viselt minek kapucnija szemébe lógott, de tudtam ki az. Ő volt a fájdalmaim okozója. Dühöm nem akart csillapodni neki akartam esni, de megláttam ki van kezei közt.
- Eric!- kiáltottam oda neki megrémülve.
- Ne gyere közelebb! Ne nyúlj hozzám és engedelmeskedj nekem! Utána elengedem!
- Rendben!
- Esküdj meg!
- Esküszöm!
- Esküszöl..?
- Esküszöm apám életére!- mondtam. Ekkor egy apró mosoly jelent meg szája szegletében. Ellökte magától Ericet a karjaimba. Szorosan megöleltem harmat gyenge testét, óvatosan végigsimítottam arcát, mire elmosolyodott. Kezem közé vettem arcát és mélyen a szemeibe néztem.
- Jól vagy? - csak bólintott. Apró ölelésünket egy mozdulat szakította félbe. Eric fájdalmasan felkiáltott. Az ütő megállt bennem. Elkaptam ernyedt testét szemeibe néztem.
- Ne hagy itt hallod nem teheted!- kétségbe esetten kötöztem be vérző sebét. - Hallod ne ne ne!!!
- Szeretlek!- csak ennyit mondott. Nem szenvedett tovább csak elaludt. Könnyeim szinte záporoztak miközben ernyedt testét fogtam. Felfoghatatlan volt. Megölte, meghalt.
- Ezt mért kellett?- kérdeztem elfúló hangon.
- Megszabadítottalak egy gyengeponttól! Jöhet a többi!''
Eric! Kiáltott fel mellettem.
- Ecklair ébredj, semmi baj itt vagyok!- mondtam neki. Kinyitotta zöld szemeit rám nézett és kérdés nélkül ajkaimat falva megcsókolt. Egy apró könnycsepp gördült végig egészen szája széléig és csoki édes szája keveredett a könnyének sós ízével. Bódító volt. Perzselő, mindent elsöprő. Kezdett fölém magasodni a vörös köd és nem vágytam semmi másra csakis mézédes ajkaira. Heves csókunkat egy apró kutya ugatása szakította meg.
Ecklair szemszög
Elváltam édes ajkaitól és hátra néztem. Egy kicsi alig 20 cm magas kölyökkutya volt az. Négy kézlábon állt fogát kivillantva rám ugatott. Ezen csak mosolyogni tudtam.
- Mi az csak nem féltékeny vagy? - kérdezte Eric a zseboroszlántól. Ő csak felháborodottan elfordította a fejét. - Féltékeny -mondta mosolyt visszafojtva. Erre a kutyus nyüszített egyet és még jobban elfordult. - Na ne durcázz! Gyere ide!- mondta neki kedvesen. A kutya szeme felcsillant és egy szökkenéssel az ágyon is termett. Velem mit sem törődve ugrott gazdájához. Apró nyelvével ott nyalta ahol tudta. Eric bele ment a játékba és vakarta füle alatt, vagy csikizte ahol érte. Egy gyors mozdulattal az ágy mellé nyúlt és elő vett egy macit. Igen rongyos volt, megviselt. Gomb szeme lógott, hasa foltozva volt, füle csonka, de még is egy boldog mosoly ült az arcán. Tudta, hogy egy kutyus játszótársa, és hogy nem sok ideje van már hátra, de az a boldog elégedett mosoly mi szétterült arcán elfeledtette velem külsejét csak a macit néztem minden mozdulatnál. A kutyus első két lábát a maci felsőtestére tette, hogy azt még a legelszántabb ember se tudta volna elvenni tőle. Az övé volt nem adta senkinek. Megható látvány volt. Ahogy a barna alapon fehér foltos amerikai staffordshire terrier kölyök egyetlen egy barátját védte. Ragaszkodott hozzá. Észrevette, hogy nézem, felém kapta tekintetét. Csillogó koromfekete szemeibe néztem, tartottuk a szemkontaktust. Végig nézett rajtam, utána kicsit oldalra döntve fejecskéjét rám nézett. Aztán Ericre emelte tekintetét. Eric bólintott egyet, a kutyus felkelt a macival a szájában, odaállt elém. Engedélyt kért tőle. Jöttem rá. Óvatos mozdulattal megsimogattam okos fejét. Tenyerembe helyezve azt, várta a következő mozdulatot. Megvakargattam fülét. Ölembe kuporodott és a maci társaságában elaludt. Nem mertem mozdulni annyira aranyos volt. Percekig csak néztem őt. Észrevettem, hogy valaki minket kémlel ezért feléje pillantottam. Eric volt az, aki egy szál törölközőbe a fürdőszoba ajtófélfájának dőlve minket fürkészett. Elmosolyogta magát. Visszamosolyogtam. Szőke fürtjei kócosan díszítette arcát. Szemeiben a boldogság csillogott. Tökéletes felsőtestén egy kósza vízcsepp gördült végig széles izmos vállától indulva, kulcscsontjának finom ívét körberajzolta, aztán mellkasát végigjárja folytatta útját a hasának apró kockáit végig simítva tovább haladt köldökének kör alakjához és egy utolsót csillanva elnyelte őt a pamuttörölköző puha anyaga. Bőrének barnás árnyalata még vonzóbbá tette őt. Bárcsak én lettem volna az a vízcsepp! Egy idő után nem léteztem volna, de legalább érezhettem volna bőrének puha tapintását. Gyönyörű étcsokoládé szeme még mindig magával ragadtak és nem tudtam elválni tőlük. Orra vonalát figyeltem, de tekintetem elkalandozott tökéletes ívű szájára melynek sarkában csibészes mosoly ült. Nyeltem egyet. Aztán karba font karjaira néztem melyek szinte egy kidolgozott görög szoborra hasonlított, mint egy férfi tökéletes idomaira. Ő is engem vizslatott aztán mikor megláttuk, hogy mindketten egymást testét nézzük zavartan elkaptuk fejünket. A kutyust karomba vettem, s kosarába fektettem. Ahogy lehajoltam a kölcsönkapott ing bugyim alsó vonaláig csúszott, tökéletes látványt nyújtva combjaimra. Hogy az a!! Eric mozdulatomat figyelemmel kísérte. Szinte tüzelt a tekintete mikor szemeibe néztem. A levegőt gyorsabban kapkodta mikor elsuhantam mellette. A fürdő szoba ajtaját kinyitottam szinte berontottam rajta. Én se bírtam érzelmeimmel. Olyan érzelmeket keltett bennem mit még egyetlen egy férfi sem. Mikor végre lenyugodtam, óvatosan lefejtettem magamról a finom selyem anyagot és szerelmem csoki illatú ingét. Beléptem a zuhany alá és langyos vizet engedve magamra gondolkodtam. Szeretem? Szeret? Bánthatom? Kárt okozhatok neki? Bírná ezt az életet? A folyamatos aggódást? Azt az életet mely velem együtt jár? Mert egyszer én nekem kell feláldoznom magam más életéért, ebbe szinte biztos vagyok. De hagyná, hogy feláldozzam magam? Elfogadna így? Tudna tovább élni? Túlélné a háborgó érzelmeimet? Szeretne így tovább? Kiléptem a zuhany alól és törölközővel törölgetni kezdem testem. Halk kopogásra lettem figyelmes. Egy kar nyúlt be hozzám. Megállt bennem az ütő, de mikor megláttam a kézben lévő vörös melltartót - az én melltartómat- megnyugodtam.
- Erre szükséged lesz - válaszolta a kéz tulajdonosa nem nézve be a helységbe. kikaptam kezéből a finom anyagot becsukta mögöttem az ajtót magamra hagyott. Gyorsan felöltöztem mielőtt eszébe jut, hogy még valamit kint felejtettem gyorsan a tükör elé léptem rendbe hoztam sminkem, rendbe hoztam hajam és követtem őt a konyhába. Az ajtón kilépve nyálcsorgató illat csapta meg orrom. Az eper, a szeder, a narancs, a cseresznye, a meggy és ezen kívül, több száz gyümölcscsábító illata keveredett a csoki és a frissen sült palacsinta íncsiklandozó illatával. Öles léptekkel tettem meg a távot és a szorgos szakácsot átkarolva egy apró csókot leheltem füle mögé. Erre elmosolyogta magát és felém fordult.
- Te gaz csábító!- mondta szinte nevetve.
- Bocsáss meg drágám, de sajnos nagyon éhes vagyok. Miben lehetek segítségére uram - pukedliztem neki.
- Ha ennyire vágyakozik egy kis ennivalóra asszonyom, akkor dolgozzon meg érte. Itt a gyümölcs hámoztam meg - utasított a nevetést visszafojtva. Én engedelmesen kivettem kezéből a gyümölcsöket és nekiláttam hámozni. Annyira bele feledkeztem a gyümölcsök hámozásába és aprításába hogy észre sem vettem, hogy végzett a palacsinták sütésében, s most éppen mögöttem áll, csak akkor mikor két lapát tenyeret meg nem éreztem szorosan a derekamra fonódtak és finoman testéhez nem vontak. Apró csókokkal hintette végig nyakam vonalát. Szinte fellobbant bennem a szerelem tüzes lángja és nem bírtam magammal. Felé fordultam mikor kulcscsontomhoz ért. Nem bírtam magammal és szinte rá vettettem magam ajkaira. Ott csókoltam hol értem. Pólójától egy rántással megszabadítottam és nem késlekedve tovább a falnak nyomtam. Megfordított és most ő nyúlt pólóm alá és lassan lefejtette rólam. Pezsgett a vérem, szinte megkönnyebbültem minden mozdulatától. A karjaim, lábam remegtek szinte összeestem, de megérezte ezt és még közelebb hajolt hozzám. Kezem kinyújtottam fejem felett egy kést és egy almát szorongatva. Csókjaink egyre hevesebbek lettek és szinte izzott köztünk a levegő minden érintésnél. De sajnos mikor ökölbe szorult kezemben megéreztem a rohadt almát szinte rögtön fellocsolódtam. Fejem elfordítottam, megmerevedtem, nem mozdultam. Észre is vette ezt rajtam és kérdőn nézett rám.
- Abba kell hagynunk!
- Értem. Nem akarsz. Megértettem.
- Nem erről van szó! Értsd meg végre!! Rólad van szó!
- Ezt nem értem! Bántottalak?
- Nem ép ellenkezőleg. Én, bánthatlak! Értsd már meg! A végzet angyala vagyok, bánthatlak! Én nem élném túl, ha bántanálak! - mondtam megmutatva a kezembe lévő rozsdás kést és rohadt almát. Egy mozdulattal belehajítottam a kukába. - De te nem úsznád meg ennyivel! Érezném, hogyan lassabban veszed a levegőt, a véred egyre lassabban verne. A vége az lesz, hogy ernyedten esel karomban vérbe fagyva, elkékült szájjal, halottan! Meghalhatsz, ha velem vagy értsd, már meg én nem vagyok egy egyszerű ember! Én a pusztítás angyala vagyok! Fogd már föl végre!
- De legalább az utolsó perceimet a karodban tölteném!
- Te megőrültél? Tudod mit? Inkább hagyjuk ezt az egészet rendben?
- Nem! Mért mondod ezt? - erre mit válaszoljak? A bennem megfogalmazódó szavak szinte belém hasítottak. Nem érdemel meg engem. Jobbat érdemel. Sokkal. Nem engem. Egy gyilkoló gépet! Meg kell neki adnom azt az esélyt, hogy normális életet éljen nem hagyhatom, hogy olyat érdemeljen, mint én! Csak egy esély van rá, hogy békén hagyjon. De ez nekem fájdalmasabb volt minden szónál. Ki kell mondanom még akkor is, ha nekem összetörik a szívem. Csak egy a fontos, hogy boldog legyen egy másik nővel.
- Tudod én, nem szeretlek. Csak egy munka voltál számomra. Egy munka. Semmi több - mondtam elhalkuló hangon. Szinte kettétört a szívem. Nem tudtam szemébe nézni. Nem válaszolt semmit csak némán a döbbenettől csöndesen állt előttem. Nem akartam válaszát hallani. Akkor rögtön megtörtem volna. Nyakába rogytam volna és ott csókoltam volna ahol érem. Nem érdekelt kirohantam az ajtón. Egy száll ingben kivetettem magam az utcára és nem vágytam semmi másra csak arra, hogy haza érjek. A rosszalló pillantásokat figyelmen kívül hagyva rohantam otthonom felé. Semmivel se törődve rohantam eszeveszetten hazafelé. Az utcák elsuhanó csíkként haladtak el mellettem és szinte megőrültem minden egyes percben mikor eszembe jutott. Befordultam a sarkon és a tűzlépcsőn felmáztam a nyitott ablakon bemásztam. A nappalinkban álltam.
- Úgy látom vad estéd volt!- szólalt meg szinte nevetve EY. A lábam alól kicsúszott a talaj és térdre rogytam. Könnyeim utat törtek maguknak. Záporesőként hullottak egyenletesen a padlóra. De nem voltam egyedül a szobában. Rögtön odarohant hozzám. Magához ölelt és nyugtatgatott, ringatott.
- Jaj, kislány mi a baj? Mi történt? Mit művelt veled az a pasi?- kérdezte dühtől elfojtott hangon. Megráztam a fejem.
- Én. Én. - nem telt többre. Inkább visszaidéztem az emléket, hogy ő is láthassa. Megmerevedett alakja látta a fájdalmas emléket. Megértett. Nem csinált semmit. Csak óvatosan karjaiba vett és a fürdőszobába cipelt. Levetkőztetett (a fehér neműk kivételével) és finoman a zuhany alá nyomott. Én szinte, mint egy bábu tűrtem mindent. Nem csináltam semmit. Csak álltam. Edem kivett a vízsugár alól és finoman megtörölt. Ruhákat adva kezembe magamra hagyott. Mint egy robot engedelmeskedtem és felöltöztem. Ruhástul léptem ki a fürdőből és a konyhába mentem.
- Miért tetted ezt kislány?- kérdezte Edem.
- Nem volt más választásom - mondtam.
- Ez butaság! Szereted és téged is szeret! Mért volt erre szükség?
- Minden egyes csóknál megöltem valamit. Tegnap kisütöttem a lámpákat. Ma egy alma és egy kés volt az áldozatom. Mi van, ha Eric a következő? Hát nem érti, senki értsd már, meg hogy meg is ölhetem őt!! Mért olyan nehéz ezt felfogni? Én azért vagyok, hogy gyilkoljak! De bele halnék, ha megölném őt! Túlságosan szeretem! Nem érdemel meg engem. Sokkal jobbat érdemel. Nem engem. Legyen addig boldog, amíg lehet. Ha velem maradt volna előbb vagy utóbb a vesztébe rohant volna. És én szeretem annyira, hogy nem nézem végig azt, hogy rohan a vesztébe. Nem lehetek ennyire önző - mondtam színtelen hangon. EY nem mondott semmit csak figyelt.
- Légy szíves mutasd be nekem ezt - tudtam mire érti. Egy almát nyújtott felém. Kezembe vettem és Nagyon erősen Ericre koncentráltam. Felidéztem azokat a pillanatokat, miket együtt éltünk át. Az alma rohand a kezemben, éreztem. Egy könnycsepp száguldott végig arcomon. Mikor kinyitottam szemem, barátom elképedt arcával találtam szemben magam.
- Most már érted? - kérdeztem. Csak bólintott. Az almát kidobtam. -Elmegyek. Majd jövök - mondtam. Csak bólintott és én már ott sem voltam. A nyitott ablakhoz rohantam, kivetettem rajta magam. Apró szárnycsapkodássokkal tovareppenve elhagytam a várost. Egy helyet kerestem hol megnyugodhatok, de sajnos az a hely az ő karjaiban lenne. Nem foglalkozva semmivel, elröppentem. Magam mögött hagyva egy kicsit az életemet.