11. fejezet

Sziasztok!
Hát itt az új fejezet! Igen tragikus lett, ehez kétség sem fér de remélem nem téveszt meg benneteket. Remélem tetszik!
És mondom nektek 3 azaz 3 komment után hozom az újat és ha nem gyűlik össze sajna nem tudjátok meg mi történik Ecklairral!  Ennyit fűzök csak hozzá! Ezt a fejezetet manok.a-nak ajánlom és minden kedves olvasómnak!
u.i.: Ne felejsd a kommentet! Nem lesz új külömben!

11. fejezet- Egy angyal utolsó tolljai

  /Ecklair szemszög/

Egy emeletes ház tetején ültem. Csak néztem a tájat. Már régóta itt ülök, és csak nézem a várost. 2 napja történt hogy elmentem. Azóta is a kínokkal küzködök. Mért vidám minden? Mért nem szenved velem a természet, mért kell ezt elviselnem? Mi lett volna, ha nem mondom ki neki azokat a szavakat? Karjaiba zártam volna őt örökre? Boldogan éltünk volna tovább és életünk végén az a bizonyos mondat hangzott volna el? Boldogan éltek, amíg meg nem? Lett volna gyerekünk? Elvett volna? Vagy egyáltalán bántottam volna? És a legfontosabb kérdés mi megfogalmazódott bennem: Szeretett? A tömbházak óriásként magasodtam a járókelők felé. Az utcákat az eső monoton kopogása burkolta körül. Az emberek kezében sokszínű esernyők díszelegtek. Egy piros egy sárga, egy párducmintás, egy zöld egy kék, virágmintás pöttyös és mindenféle absztrakt minta díszítette azokat. Egy kislány micimackós esernyőben, lépdelt piros gumicsizmájában, sárga esőkabátjában. Élvezte az esőt. Egyik pocsolyából a másikba ugrált. Szőke fürtjei két copfba voltak fonva melyet díszes szalag fogott össze. Vidáman ugrált tova édesanyja kezét fogva. Mosoly ült az arcán. Milyen boldog volt! Milyen ártatlan! Semmit sem tudott az életről. Nem csalódott még soha. Ez milyen jó! Semmi gond semmi bánat csak élsz a saját elvarázsolt világodban. Boldogan. Aztán a nap előbukkant. Arcomat megvilágítva. De még ez sem segített a bennem növekvő kínokon. Mozgást hallottam magam mögött. Egy ember volt az. Felkeltem és osonva lépkedtem tovább. Benzinnel leöntötte a betont. Tüzet gyújtva felgyújtotta a lobbanékon folyadékot. Egy rózsát ejtett le elé és egy kést elővéve leült egy hejre. Várt valakire. De kire? Én is vártam. Órámra néztem. 11:35 2010. dec. 23. 23.-a???? Ma kell találkoznom azzal a pasassal. Mit is mondott hol? A bátyám átváltozásának helyén. De az itt van! Vagyis pontosabban ott ahol a pasi ül. Akkor ő rám vár. Éfélig van 25 percem. De mit akar azzal a késsel? A férfi nagyon ismerős volt. De honnan? Csak néztem őt. Olyan volt mint akit elbűvöltek. Egy szoborra hasonlított inkább mint emberre. Mereven nézett előre üveges szemmekkel. Nem pislogott csak ült. Mikor 11:40 ütött az óra felállt késsel a kezében, rám pillantott. Csuklóján az én jelem díszelgett. Az én jelem és az övé egyszerre villant meg az éjszaka fényében. Az eső szakadt de én így is láttam hogyan szívéhez emeli a kést, öngyilkosságra készen. Mikor már majdnem leszurta magát gondolataimmal jó messzire hajítottam a kést. Elé léptem. Ő mit sem törődve semmivel lenézett a ház oldalán, levetette magát. Én sem késlekedtem nekifutásból levetettem magam a ház tetejéről.

/Eric szemszög/

Köszönés nélkül berontottam a lakásba. A nappaliban mindenki ott volt. Rossz érzésem volt, de akkor sem tudtam mi történt. Szerelmemet és egyben minden fájdalmam okozóját kerestem a tömegben de nem talátam. Edem kezét Csajszi vállára téve állt a konyhapult előtt, nyugtatgatta az ideges lányt. Cassandra az egyik széken ült az asztalnál elégedetten itta az italát, lábait lomhán az asztal tetején pihentette. Nick és Jensen a leptop előtt pötyögtek valamit, míg Taylor és Crystal a térkép előtt állva kerestek valamit. Spenser szinte élőholtként járt fel alá, idegességében kezeit tördelte. Vámpír és emberi sebességet felváltva rótta idegességének köreit. Egyszer kétszer hajába túrt, és valami olyasmit hajtogatott "Ez nem lehet igaz!" Ian pedig egy kártya lapot tartva kezében pörgette azt az ablak előtt. Mikor ideértem mindenki felém kapta tekintetét. Mi a franc folyik itt? Néztem Taylor felé.
- Eltünt - mondta. Tudtam kire érti. Olyan voltam, mint egy üres csigaház mit ez imént hagyott magára tulajdonosa. Akiből a csiga lomhán eloldalgott és csak egy nyálcsíkot hagyva maga után. Csak az emlékeket. örülnöm kellett volna ennek a hírnek, de nem tudtam. Azt hittem, hogy könnyebb lesz, ha nem látom, de tévedtem. Csak még rosszabb volt. Ez olyan, mintha nem is létezett volna. De mért tűnt el? Mért nem él tovább az életét tovább, ha nem szeret? Mert ezt ő maga mondta. Csak egy munka voltam neki. Akkor mért tűnt el? Nem érdekel senki és semmi odarontottam a térkép elé és gondolkodni kezdtem. 2 napja ment el hova tűnhetett?
- Hányadika van ma?- Kérdezte Edem.
- December 23. De nem mindegy az neked? - kérdezte Crystal idegesen.
- Nem! Mert akkor beszéltük meg hogy találkozunk azzal a pasassal. Aki álmában beszélt vele. A találkozó helye Spens átalakulásának helye. Éfélkor kell oda érnünk - mutatott a helyre a térképen. Tudtam hol van. Kínok u. 13. a 10 emeletes ház tetején.
Ránéztem Edemre. Igaza van. Oda kell mennünk. Órára pillantottam. 11:59. 1 perc és éjfél. Sietnünk kell. Mindenki sietett felvette kabátját és mentünk is. Vagyis csak mentünk volna. A kakukkos óra 12 órát mutattott, és hangos kakukkokkal törte meg a szívverésünk monoton csendjét. A melettem álló Spenser egy óriásit felkiáltott. Összeesett. Fájdalmakkal küszködött. Elkaptam. Karjaimban szenvedett tovább. Nem értettem mért van ez. Aztán elfúló hangon csak annyit mondott: Ecklair. Ebből már értettem, hogy nagy bajban van. Oda lépett hozzám Ian. Átvette tőlem.
- Menj mentsd meg őt - mondta és én egy percet sem késlekedve rohantam Edemmel az oldalamon a kijelölt helyre.

  /Ecklair szemszög/

Zuhantam lefelé. A férfi karjait elkapva szárnyim utat törtek maguknak pólómon. Nem zuhantunk tovább. Lebegtünk. Lassan felfele vettem az irányt. De a férfi nem hagyta magát. Vagdalódzott. Ütött engem. Aztán mikor azt hittem minden rendben elővett egy kést azzal kezdte vágdosni karomat. Vérem kiserkent, arcába hullott. De nem elégedett meg ennyivel. Szárnyamat vette kezelésbe. Már a tetőnél ledobni készültem a férfit mikor a jobb szárnyamba belevágott. Megcsonkította azt. A férfi a tetőn maradt. Leszurta magát minden igyekezetem ellenére. Egy kézzel tartottam magam, de sajnos nem sokáig. A mélybe zuhantam. Szárnyam nem mozdult. Csak láttam magam az ablakokban. Láttam testem lezuhanni. Az emeleteket számolva vártam mikor jön a vég. 8. emelet- bárcsak elmondhattam volna nekik hogy sajnálom 7. emelet- bárcsak elmondhattam volna nekik hogy szeretem őket 6. emelet- bárcsak tudnám ki volt az ki ezt tette velem 5. emelet- bárcsak nem sodortam volna veszéjbe őket 4. emelet- bárcsak a bátyám nem élte volna át fájdalmaimat 3. emelet bárcsak nem bántottam volna őket 2. bárcsak visszaszívhatnám minden mondatot amit Ericnek mondtam 1. szeretlek Eric! Óriási zajjal értem földet. A kínok elviselhetetlenek voltam. Gerincembe markoló fájdalmak nem múltak. Arcomat az eső mosta. Minden egyes érintés szinte megnyugtató volt. Karom vérzett. Szárnyam csonka. Karjaim és lában kicsavarodott pózba helyeszkedett el. Bordám törött. Fejem alatt egy meleg kellemes folyadék folyt. A halálomon voltam. De valami nem hagyott meghalni. Nem engedte hogy feladjam. De ezt a fájdalmat nem kívántam senkinek. Borzalmas kínokat éltem át. Szinte segítségért kíáltottam. De egy hang sem jött ki számon. Csak a percek vánszorogtak ólóm lábakon. De legalább nekik könnyebb lesz! Nekik nem kell miattam agódniuk! Nem lesz probléma velem. Majd szép lassan elfelejtenek és élnek tovább. Csak egy múló emlék leszek számukra. Egy kósza gondolat. Mintha nem is éltem volna életemben. Egyedül voltam gondolataimmal és a mardosó fájdalommal. De ettől féltem legjobban. Attól hogy egyedül halok meg. De jobb így! Nem kívántam senkinek azt hogy az én halálomat nézze végig tehetetlenül, sírva. Nem akartam hogy sajnáljanak. Nem akartam hogy az aki tart a kezében tehetetlenségében a büntudat mardossa. Jobb így meghalni mint csak egy nagycsaládban más társaságában elhagyni ezt a világot. A fájdalom nem múlt, a kaszás nem jött csak az eső esett tovább. Mért kínzol? Mért em hagysz megnyugodni? Elmenni erről a világról? A csillagos eget néztem tovább. Mért nem érem el? Mért kell nekem itt lennem? Mért nem esik le egy csillag? Mért nem jelez nekem hogy hamarosan én következem? Az ég szinte a legjobb helynek számított ebben a pillanatban. Rohanó léptek zaját hallottam a közelből. Felém tartottak. Eszméletem egyre jobban vesztettem el. Mért pont most? Mért nem 5 percel ezelőtt mért kínzol? Mit vétettem ellened? Aztán fölémmagasodott egy arc. A legszebb arc a világon. Kaptam egy utolsó esélyt az élettől. Csak annyit hogy bocsánatot kérjek tőle. Elmondhassam neki hogy szeretem. De nem akartam ezt a lehetőséget annak árán hogy utána karjaiban halok meg. Mert Eric volt az ki fogott karjaiban tartott. Arca elgyötört volt. Egy könnycsepp gördült végig arcán. Szörnyű volt így látni. Csak annyit mondtam neki:
- Ne sírj kedves. Szeretlek! Mindig is szerettelek! Ezt ne felejsd el! Örökké szeretni foglak - aztán egy utolsó mosolyt küldve felé szemem lecsukódott. Aztán egy óriásit dobbant sajgó szívem és megszünt dobogni.

Díj :D

Ezt a díjat Mézes csili és Szatti duótól kaptam. És Dios-tól Nagyon jól esik és köszönöm 1000-szer!

Szabályok a díjjal kapcsolatban: add tovább 5 blogger írónak, és értesítsd is őket, valamint árulj el 5 titkot magaddal kapcsolatban!

Nos, akiknek tovább adnánk a díjat:

• Bri
• Barby 
•  Fanni Kassai                         
• Dóó                        
•   Rami23

 

1.  Kedvenc ételem a CSOKI :DD
2. általában elalvás előtt mindíg gondolkodok a történet folytatásán
3. Ecklair részben rám hasonlít, először egy teljesen más karakternek indult, de ahogy kezdem egyre jobban olvasni a történetet újra, egyre jobban észreveszem hogy valahol legmélyen hasonlítok rá egy két jellemvonásban
4. imádom az esőt! Általában esernyő nélkül szoktam ilyenkor mászkálni, és a tűző napra ki sem teszem a lábam! Ha találok egy tenyérnyi árnyékot, rögtön alámegyek! Nem a legjobb barátom a Nap.
5.  imádom a barátnőimet. Gréta (a bétám:)) Csajszi szerepében jelenik meg, és Barby:) pedig Crystal személyiség jegyeit kapta! (igen, bunkó, de én így szeretem:))) Neki ugyan nincs pasija de akkor is őt társítanám hozzá! Valamint már előre kitalálták milyen jelenetben szeretnének szerepelni és saját jelenetük is van (Barby jelenete: táncolós piálós a bárban és van még egy /de az majd később/ Csajszikámé pedig még a jövő zenéje:))

Díj :DD Köszönet érte!! (ezerszer:))

Kaptam egy díjat Rosabelle-től! Mégegyszer köszönöm szépen!

 

Akiknek tovább küldöm:

•  Mézes csili
•  manok.a
• Fruzsi

10. fejezet

Sziasztok olvasóim!

Itt az új fejezet és remélem sok embernek meglepetést fog okozni! Jó olvasást! Komikat várom! Légyszíves írj komiban vagy chatbe! Nekem mindegy! Csak jelezd valahogy hogy mit gondolsz!:)

by Vivri

10. fejezet- A döntés

 
Itt feküdt karjaimban mégis a rémálmok utolérték! Ahogy a képek végig pörögtek az én szemem előtt ahogy az övén is, szinte átéreztem a fájdalmát:
" A talpam halk kopogása a volt talajon az egyetlen egy hang mi megzavarta a csendet. Minden erőmet összeszedtem és rohantam, mint akit puskából lőttek ki. Szaladtam tovább kerestem őt! Hol lehet, hol van? Mi történt? Úgy aggódom. Utol kell érnem! Merre lehet? Hol keressem? Mért tűnt el? Kétségbeesetten kerestem őt, mint valami elvesztett tárgyat. Bekanyarodtam a szobába. Az egész helységet körülölelte a derengés a bizonytalanság sötét leple. Az ablak szemközt volt, melyből csak a hold fénye adott valamennyi fényforrást. Az ablakon szakadt függöny lógott, az üveg betört. A padló sötét keményfából készült, de még így is meglátszott rajta az idő múlása. Vastag por fedte azt, mint ahogy, az összes tárgyat is egyben. A bútorzat fehér lepellel volt takarva. Bevilágítva az egész teret, mint az éjféli kísértet. Egy zongora helyezkedett el a sarokban. Odaléptem hozzá, ujjaimmal végigsimítottam tetején. A billentyűi épek voltak, de mégis öregnek elhagyatottnak látszott. Teteje ki volt támasztva. Belülről még szebb volt. Az éjszaka fényein keresztül is lehetett látni az aranyozott alkatrészeket, melyek segítségével a zongorista szebbnél szebb dallamokat összességét varázsolta elő egykor. Szememet levettem a csodálatos tárgyról. A szoba közepén álltam és saját tükörképemet fürkésztem a szemközti falon lógó törött tükörből. Az angyali képem volt benne. A hátad mögött! Mondta némán. Ekkor megláttam őt. 180 fokos fordulatot tettem tengelyem körül és szembe kerültem vele. Hajam lágyan omlott vállamra. A sötétből előlépett. Fekete, megviselt, földig érő köpenyt viselt minek kapucnija szemébe lógott, de tudtam ki az. Ő volt a fájdalmaim okozója. Dühöm nem akart csillapodni neki akartam esni, de megláttam ki van kezei közt.
- Eric!- kiáltottam oda neki megrémülve.
- Ne gyere közelebb! Ne nyúlj hozzám és engedelmeskedj nekem! Utána elengedem!
- Rendben!
- Esküdj meg!
- Esküszöm!
- Esküszöl..?
- Esküszöm apám életére!- mondtam. Ekkor egy apró mosoly jelent meg szája szegletében. Ellökte magától Ericet a karjaimba. Szorosan megöleltem harmat gyenge testét, óvatosan végigsimítottam arcát, mire elmosolyodott. Kezem közé vettem arcát és mélyen a szemeibe néztem.
- Jól vagy? - csak bólintott. Apró ölelésünket egy mozdulat szakította félbe. Eric fájdalmasan felkiáltott. Az ütő megállt bennem. Elkaptam ernyedt testét szemeibe néztem.
- Ne hagy itt hallod nem teheted!- kétségbe esetten kötöztem be vérző sebét. - Hallod ne ne ne!!!
- Szeretlek!- csak ennyit mondott. Nem szenvedett tovább csak elaludt. Könnyeim szinte záporoztak miközben ernyedt testét fogtam. Felfoghatatlan volt. Megölte, meghalt.
- Ezt mért kellett?- kérdeztem elfúló hangon.
- Megszabadítottalak egy gyengeponttól! Jöhet a többi!''
Eric! Kiáltott fel mellettem.
- Ecklair ébredj, semmi baj itt vagyok!- mondtam neki. Kinyitotta zöld szemeit rám nézett és kérdés nélkül ajkaimat falva megcsókolt. Egy apró könnycsepp gördült végig egészen szája széléig és csoki édes szája keveredett a könnyének sós ízével. Bódító volt. Perzselő, mindent elsöprő. Kezdett fölém magasodni a vörös köd és nem vágytam semmi másra csakis mézédes ajkaira. Heves csókunkat egy apró kutya ugatása szakította meg.
Ecklair szemszög
Elváltam édes ajkaitól és hátra néztem. Egy kicsi alig 20 cm magas kölyökkutya volt az. Négy kézlábon állt fogát kivillantva rám ugatott. Ezen csak mosolyogni tudtam.
- Mi az csak nem féltékeny vagy? - kérdezte Eric a zseboroszlántól. Ő csak felháborodottan elfordította a fejét. - Féltékeny -mondta mosolyt visszafojtva. Erre a kutyus nyüszített egyet és még jobban elfordult. - Na ne durcázz! Gyere ide!- mondta neki kedvesen. A kutya szeme felcsillant és egy szökkenéssel az ágyon is termett. Velem mit sem törődve ugrott gazdájához. Apró nyelvével ott nyalta ahol tudta. Eric bele ment a játékba és vakarta füle alatt, vagy csikizte ahol érte. Egy gyors mozdulattal az ágy mellé nyúlt és elő vett egy macit. Igen rongyos volt, megviselt. Gomb szeme lógott, hasa foltozva volt, füle csonka, de még is egy boldog mosoly ült az arcán. Tudta, hogy egy kutyus játszótársa, és hogy nem sok ideje van már hátra, de az a boldog elégedett mosoly mi szétterült arcán elfeledtette velem külsejét csak a macit néztem minden mozdulatnál. A kutyus első két lábát a maci felsőtestére tette, hogy azt még a legelszántabb ember se tudta volna elvenni tőle. Az övé volt nem adta senkinek. Megható látvány volt. Ahogy a barna alapon fehér foltos amerikai staffordshire terrier kölyök egyetlen egy barátját védte. Ragaszkodott hozzá. Észrevette, hogy nézem, felém kapta tekintetét. Csillogó koromfekete szemeibe néztem, tartottuk a szemkontaktust. Végig nézett rajtam, utána kicsit oldalra döntve fejecskéjét rám nézett. Aztán Ericre emelte tekintetét. Eric bólintott egyet, a kutyus felkelt a macival a szájában, odaállt elém. Engedélyt kért tőle. Jöttem rá. Óvatos mozdulattal megsimogattam okos fejét. Tenyerembe helyezve azt, várta a következő mozdulatot. Megvakargattam fülét. Ölembe kuporodott és a maci társaságában elaludt. Nem mertem mozdulni annyira aranyos volt. Percekig csak néztem őt. Észrevettem, hogy valaki minket kémlel ezért feléje pillantottam. Eric volt az, aki egy szál törölközőbe a fürdőszoba ajtófélfájának dőlve minket fürkészett. Elmosolyogta magát. Visszamosolyogtam. Szőke fürtjei kócosan díszítette arcát. Szemeiben a boldogság csillogott. Tökéletes felsőtestén egy kósza vízcsepp gördült végig széles izmos vállától indulva, kulcscsontjának finom ívét körberajzolta, aztán mellkasát végigjárja folytatta útját a hasának apró kockáit végig simítva tovább haladt köldökének kör alakjához és egy utolsót csillanva elnyelte őt a pamuttörölköző puha anyaga. Bőrének barnás árnyalata még vonzóbbá tette őt. Bárcsak én lettem volna az a vízcsepp! Egy idő után nem léteztem volna, de legalább érezhettem volna bőrének puha tapintását. Gyönyörű étcsokoládé szeme még mindig magával ragadtak és nem tudtam elválni tőlük. Orra vonalát figyeltem, de tekintetem elkalandozott tökéletes ívű szájára melynek sarkában csibészes mosoly ült. Nyeltem egyet. Aztán karba font karjaira néztem melyek szinte egy kidolgozott görög szoborra hasonlított, mint egy férfi tökéletes idomaira. Ő is engem vizslatott aztán mikor megláttuk, hogy mindketten egymást testét nézzük zavartan elkaptuk fejünket. A kutyust karomba vettem, s kosarába fektettem. Ahogy lehajoltam a kölcsönkapott ing bugyim alsó vonaláig csúszott, tökéletes látványt nyújtva combjaimra. Hogy az a!! Eric mozdulatomat figyelemmel kísérte. Szinte tüzelt a tekintete mikor szemeibe néztem. A levegőt gyorsabban kapkodta mikor elsuhantam mellette. A fürdő szoba ajtaját kinyitottam szinte berontottam rajta. Én se bírtam érzelmeimmel. Olyan érzelmeket keltett bennem mit még egyetlen egy férfi sem. Mikor végre lenyugodtam, óvatosan lefejtettem magamról a finom selyem anyagot és szerelmem csoki illatú ingét. Beléptem a zuhany alá és langyos vizet engedve magamra gondolkodtam. Szeretem? Szeret? Bánthatom? Kárt okozhatok neki? Bírná ezt az életet? A folyamatos aggódást? Azt az életet mely velem együtt jár? Mert egyszer én nekem kell feláldoznom magam más életéért, ebbe szinte biztos vagyok. De hagyná, hogy feláldozzam magam? Elfogadna így? Tudna tovább élni? Túlélné a háborgó érzelmeimet? Szeretne így tovább? Kiléptem a zuhany alól és törölközővel törölgetni kezdem testem. Halk kopogásra lettem figyelmes. Egy kar nyúlt be hozzám. Megállt bennem az ütő, de mikor megláttam a kézben lévő vörös melltartót - az én melltartómat- megnyugodtam.
- Erre szükséged lesz - válaszolta a kéz tulajdonosa nem nézve be a helységbe. kikaptam kezéből a finom anyagot becsukta mögöttem az ajtót magamra hagyott. Gyorsan felöltöztem mielőtt eszébe jut, hogy még valamit kint felejtettem gyorsan a tükör elé léptem rendbe hoztam sminkem, rendbe hoztam hajam és követtem őt a konyhába. Az ajtón kilépve nyálcsorgató illat csapta meg orrom. Az eper, a szeder, a narancs, a cseresznye, a meggy és ezen kívül, több száz gyümölcscsábító illata keveredett a csoki és a frissen sült palacsinta íncsiklandozó illatával. Öles léptekkel tettem meg a távot és a szorgos szakácsot átkarolva egy apró csókot leheltem füle mögé. Erre elmosolyogta magát és felém fordult.
- Te gaz csábító!- mondta szinte nevetve.
- Bocsáss meg drágám, de sajnos nagyon éhes vagyok. Miben lehetek segítségére uram - pukedliztem neki.
- Ha ennyire vágyakozik egy kis ennivalóra asszonyom, akkor dolgozzon meg érte. Itt a gyümölcs hámoztam meg - utasított a nevetést visszafojtva. Én engedelmesen kivettem kezéből a gyümölcsöket és nekiláttam hámozni. Annyira bele feledkeztem a gyümölcsök hámozásába és aprításába hogy észre sem vettem, hogy végzett a palacsinták sütésében, s most éppen mögöttem áll, csak akkor mikor két lapát tenyeret meg nem éreztem szorosan a derekamra fonódtak és finoman testéhez nem vontak. Apró csókokkal hintette végig nyakam vonalát. Szinte fellobbant bennem a szerelem tüzes lángja és nem bírtam magammal. Felé fordultam mikor kulcscsontomhoz ért. Nem bírtam magammal és szinte rá vettettem magam ajkaira. Ott csókoltam hol értem. Pólójától egy rántással megszabadítottam és nem késlekedve tovább a falnak nyomtam. Megfordított és most ő nyúlt pólóm alá és lassan lefejtette rólam. Pezsgett a vérem, szinte megkönnyebbültem minden mozdulatától. A karjaim, lábam remegtek szinte összeestem, de megérezte ezt és még közelebb hajolt hozzám. Kezem kinyújtottam fejem felett egy kést és egy almát szorongatva. Csókjaink egyre hevesebbek lettek és szinte izzott köztünk a levegő minden érintésnél. De sajnos mikor ökölbe szorult kezemben megéreztem a rohadt almát szinte rögtön fellocsolódtam. Fejem elfordítottam, megmerevedtem, nem mozdultam. Észre is vette ezt rajtam és kérdőn nézett rám.
- Abba kell hagynunk!
- Értem. Nem akarsz. Megértettem.
- Nem erről van szó! Értsd meg végre!! Rólad van szó!
- Ezt nem értem! Bántottalak?
- Nem ép ellenkezőleg. Én, bánthatlak! Értsd már meg! A végzet angyala vagyok, bánthatlak! Én nem élném túl, ha bántanálak! - mondtam megmutatva a kezembe lévő rozsdás kést és rohadt almát. Egy mozdulattal belehajítottam a kukába. - De te nem úsznád meg ennyivel! Érezném, hogyan lassabban veszed a levegőt, a véred egyre lassabban verne. A vége az lesz, hogy ernyedten esel karomban vérbe fagyva, elkékült szájjal, halottan! Meghalhatsz, ha velem vagy értsd, már meg én nem vagyok egy egyszerű ember! Én a pusztítás angyala vagyok! Fogd már föl végre!
- De legalább az utolsó perceimet a karodban tölteném!
- Te megőrültél? Tudod mit? Inkább hagyjuk ezt az egészet rendben?
- Nem! Mért mondod ezt? - erre mit válaszoljak? A bennem megfogalmazódó szavak szinte belém hasítottak. Nem érdemel meg engem. Jobbat érdemel. Sokkal. Nem engem. Egy gyilkoló gépet! Meg kell neki adnom azt az esélyt, hogy normális életet éljen nem hagyhatom, hogy olyat érdemeljen, mint én! Csak egy esély van rá, hogy békén hagyjon. De ez nekem fájdalmasabb volt minden szónál. Ki kell mondanom még akkor is, ha nekem összetörik a szívem. Csak egy a fontos, hogy boldog legyen egy másik nővel.
- Tudod én, nem szeretlek. Csak egy munka voltál számomra. Egy munka. Semmi több - mondtam elhalkuló hangon. Szinte kettétört a szívem. Nem tudtam szemébe nézni. Nem válaszolt semmit csak némán a döbbenettől csöndesen állt előttem. Nem akartam válaszát hallani. Akkor rögtön megtörtem volna. Nyakába rogytam volna és ott csókoltam volna ahol érem. Nem érdekelt kirohantam az ajtón. Egy száll ingben kivetettem magam az utcára és nem vágytam semmi másra csak arra, hogy haza érjek. A rosszalló pillantásokat figyelmen kívül hagyva rohantam otthonom felé. Semmivel se törődve rohantam eszeveszetten hazafelé. Az utcák elsuhanó csíkként haladtak el mellettem és szinte megőrültem minden egyes percben mikor eszembe jutott. Befordultam a sarkon és a tűzlépcsőn felmáztam a nyitott ablakon bemásztam. A nappalinkban álltam.
- Úgy látom vad estéd volt!- szólalt meg szinte nevetve EY. A lábam alól kicsúszott a talaj és térdre rogytam. Könnyeim utat törtek maguknak. Záporesőként hullottak egyenletesen a padlóra. De nem voltam egyedül a szobában. Rögtön odarohant hozzám. Magához ölelt és nyugtatgatott, ringatott.
- Jaj, kislány mi a baj? Mi történt? Mit művelt veled az a pasi?- kérdezte dühtől elfojtott hangon. Megráztam a fejem.
- Én. Én. - nem telt többre. Inkább visszaidéztem az emléket, hogy ő is láthassa. Megmerevedett alakja látta a fájdalmas emléket. Megértett. Nem csinált semmit. Csak óvatosan karjaiba vett és a fürdőszobába cipelt. Levetkőztetett (a fehér neműk kivételével) és finoman a zuhany alá nyomott. Én szinte, mint egy bábu tűrtem mindent. Nem csináltam semmit. Csak álltam. Edem kivett a vízsugár alól és finoman megtörölt. Ruhákat adva kezembe magamra hagyott. Mint egy robot engedelmeskedtem és felöltöztem. Ruhástul léptem ki a fürdőből és a konyhába mentem.
- Miért tetted ezt kislány?- kérdezte Edem.
- Nem volt más választásom - mondtam.
- Ez butaság! Szereted és téged is szeret! Mért volt erre szükség?
- Minden egyes csóknál megöltem valamit. Tegnap kisütöttem a lámpákat. Ma egy alma és egy kés volt az áldozatom. Mi van, ha Eric a következő? Hát nem érti, senki értsd már, meg hogy meg is ölhetem őt!! Mért olyan nehéz ezt felfogni? Én azért vagyok, hogy gyilkoljak! De bele halnék, ha megölném őt! Túlságosan szeretem! Nem érdemel meg engem. Sokkal jobbat érdemel. Nem engem. Legyen addig boldog, amíg lehet. Ha velem maradt volna előbb vagy utóbb a vesztébe rohant volna. És én szeretem annyira, hogy nem nézem végig azt, hogy rohan a vesztébe. Nem lehetek ennyire önző - mondtam színtelen hangon. EY nem mondott semmit csak figyelt.
- Légy szíves mutasd be nekem ezt - tudtam mire érti. Egy almát nyújtott felém. Kezembe vettem és Nagyon erősen Ericre koncentráltam. Felidéztem azokat a pillanatokat, miket együtt éltünk át. Az alma rohand a kezemben, éreztem. Egy könnycsepp száguldott végig arcomon. Mikor kinyitottam szemem, barátom elképedt arcával találtam szemben magam.
- Most már érted? - kérdeztem. Csak bólintott. Az almát kidobtam. -Elmegyek. Majd jövök - mondtam. Csak bólintott és én már ott sem voltam. A nyitott ablakhoz rohantam, kivetettem rajta magam. Apró szárnycsapkodássokkal tovareppenve elhagytam a várost. Egy helyet kerestem hol megnyugodhatok, de sajnos az a hely az ő karjaiban lenne. Nem foglalkozva semmivel, elröppentem. Magam mögött hagyva egy kicsit az életemet.

Díj!:D

 Sziasztok jó estét!
Igen már megint nem friss!
De no para csak tovább küldöm azoknak a díjat akik szerintem megérdemlik!

Először:
Köszönöm Rosabellnek!

Másodszor:
Szabályok a díjhoz:

1.) Kell egy bejegyzést kitenned a díj logójával és a szabályok              feltüntetésével.

2.) Be kell linkelned a személy nevét akitol kaptad a díjat és tudatni vele, hogy elfogadtad.

3.) Tovább kell adnod 3-5 blogtársadnak és szólnod nekik!

Harmadszor:
Akiknek továbbküldöm:

• Bells
• Mézes csili
• Mézes csili és Szatti blogjára

Blog!:D

Sziasztok olvasók!!
A cseréknél megtalálható a mi kis blogunk és a címre katintva már nézhetitek is!!!
Sziasztok egy blogot szeretnék ajánlani amit én és két barátnőm írunk! sok mindenről fog szólni de remélem elnyeri teszéseteket! A nevem a másik blogon Rain szóval csak így találtok meg! További szép napot mindenkinek!

9. fejezet

Sziasztok olvasóim! (ha vannak még:))

Az a helyzet, hogy a bétázás kicsit csúszott, de cserébe hosszú fejezetet kaptok! Pezsegni fog a hangulat és hát az a bizonyos "KÉMIA" is bejön a képbe!  A címből is sokat megtudtok! Nagyon kiváncsi vagyok arra mit szoltok hozzá! Komit kérek szépen! Önsd ki gondolataidat! Még azt is mondhatod: hogy nagyon rossz volt! Engem nem érdekel! Csak indokold meg! Légyszíves!

Ezt a fejezetet külön Rossabell-nek küldöm! De azon kívül mindenkinek akinek teszik! Jó olvasást! És ha teheted írj komit!

                                                                                                                 By: Vivri

9. fejezet- "SZ" mint szerelem

Mindenki felé kapta tekintetét. Az élettelen testhez lépett Edem és ő is ellenőrizte. Mikor rám nézett láttam rajta a megbánást, a sajnálatot. Megrázta a fejét. Meghalt a préda, vége a vadászatnak. Az egyetlen személy ki tudhatott valamit. Megfogták felemelték a testet és ki akarták cipelni mikor megláttam a holtest vállát. Majdnem elsírtam magam.
- Várj!- mondtam. Megállt és válla fölött kérdő pillantást küldött felém. Végig gondoltam hogyan kerülhetett a vállára a jel. Én nem értem a vállához - inkább ő taperolt engem - Crystal és egyikünk se.
 
- Nem történt valami furcsa a mai nap?- a gondolatmenetemhez kapcsolódva tette fel kérdését Taylor. Átgondoltam az egész napot. Piaivó versenyt, a verekedést egyiken sem halhatott meg. Mikor utoljára láttam 2 perce életben volt és mikor újra ránéztem már halott. Hogy lehet ez? És beugrott egy emlék. Az egyetlen használható mondata mit nem engedték befejezni szegénynek. A legfontosabb emellett kulcsfontosságú mondat, ami megoldotta volna az egész ügyet.

,,Képzeld mindig egy lev - mondta röhögés közbe és heves csuklások áradata közben. De félbe szakították szegényt a legizgalmasabb résznél. Mert őszintén, sok mindenről beszélt, hogy milyen élete van, hogy megbukott matekból meg hasonlók. Egy férfi meglökte véletlenül és kiesett a kezéből a pohár. Az idegen egy határozott mozdulattal elkapta a poharat a tartalmával együtt (ami változatlan maradt egy csepp sem hiányzott belőle) visszaadta Filipnek és bátorításként a csupasz vállára tette a kezét. Mikor elkapta a poharat már akkor tudtam, hogy nem ember. Tökéletes reflexei vannak, csakis természetfeletti lehetett. De egy vörös pulóver volt rajta még véletlenül sem láttam a tekintetét. Egy boccsal ott hagyott minket ahol voltunk és ment is el. Gyanús volt, de ki gondolta volna, hogy baj lesz még ebből, ezért folytattam beszélgetésemet áldozatommal. De mekkorát tévedtem."
A felismerés fájdalmasan hatott rám. A düh eluralkodott rajtam. Ökölbe szorult kezem. A tárgyak megemelkedtek körülöttem. Apró remegés futott át kezemen az elfojtott düh miatt. Ujjaim már fehérek voltak szemeim becsuktam.
- Tudom, hogy ez neked fájdalmas, de nyugodj meg! - utasított Taylor. Nem kért nem könyörgött, utasított. És ezt utáltam a legjobban, ha utasítanak.
- Na, most valaki beavatna minket is?- kérdezte Spenser türelmetlenül.
- Nézd meg a vállát!- mondtam válaszul. Megnézte, az a jel díszelgett rajta mely a sok karomon lévő jel közül az egyik volt. A vállamon lévő. Pontosan ott helyezkedett el, mint az enyém. Spens és a többiek lesápadtan megdermedve álltak dühöngő alakom előtt. - Mikor egyetlen egy használható mondatott ki akart kotyogni akkor egy vörös pulóveres alak meglökte a kezét - odaültettem a pulthoz, Filip helyére Csajszit - te vagy Filip és te leszel én - mutattam EY-re és oda húztam a pulthoz. - Én leszek az ismeretlen férfi. Ő itt jött - mozdultam és csináltam, amit akkor a pasi csinált- ide jött meglökte őt és kiverte kezéből a poharat. Olyan gyorsan elkapta és visszaadta a kezébe, hogy arra ember nem lenne képes. Egy csepp sem hiányzott a pohárból, pedig az csurig volt. Természetfeletti volt. Utána ez az ismeretlen Filip csupasz vállára tette kezét - ekkor én is rá tettem Csajszi vállára. - És ott hagyott minket. Az egyetlen egy mondát, ami használható lett volna azt szakította félbe. Egy karnyújtásnyira volt tőlem a megoldás. Az a személy ki miatt az egész életem megváltozott. Vége lehetett volna szenvedésemnek, de én vagyok olyan hülye, hogy elszalasztom - az utolsó pár mondatot már üvöltöttem. Fel tudtam volna robbanni.  Átnyúltam a pulton és elvetten egy poharat, mit Deny törölgetett éppen.
Megfogtam és olyan erővel, amivel csak tudtam neki dobtam a falnak. A szilánkok szétestek és szétpattogtak. Haragomban minden tárgyat helyére lebegtettem összeraktam, úgy 5 perc múlva olyan volt a bár mint újkorában. Fortyogtam, dühöngtem, kirohantam. Nem érdekelt semmi és senki csak kirohantam az estébe és dühöngtem tovább. Hát igen nagyon forrófejű és hirtelen haragú vagyok.

 /Eric szemszög/
- Utána megyek - jelentettem ki - ti menjetek csak haza. Elintézem ezt. - jelentőség teljesen Spenser szemébe néztem jelezve, hogy lehet majd csak holnap ér haza. Nem késlekedtem mentem is. Az éjszaka sötét volt és vészjósló, de nem törődtem vele csak mentem és mentem a lány után. Még a végén kárt tesz magában. Az utcák sötétek voltak, rémálomba illők. A járda szélén utcai lámpák sorakoztak és bevilágították az egész utcát. Nagyokat lépkedtem. Cipőm halkan kopogott a betonon. A lány a kezeibe temette arcát, nekidőlt a falnak és próbált lenyugodni. Annyira törékeny volt, annyira védtelen. de ha ki akarnék kezdeni vele úgy, eltenne láb alól, mint a sicc! Odamentem hozzá, levettem arcát takaró kezeit és két kezem közé fogtam az arcát.

- Annyira szerencsétlen vagyok, egy idióta, egy kész csődtömeg - püfölte mellemet teljes erejéből. Megragadtam karjait.
- Na, ezt most azonnal fejezd be! Először is, azért mert szeretném, ha épek lennének a bordáim és másodszor mert ez tök fölösleges. Nem vagy se idióta, se csődtömeg, se szerencsétlen. Most nyugodj le és együnk meg egy sütit. Csokist, habbal, csoki reszelékkel és meggyel a tetején - mondtam csábosan.

- Hát. már a süti szóval meggyőztél - elmosolyodtunk. Kézen fogtam és magam után húztam.- De hova megyünk? Már este van. Pontosan 10:30. Szóval nincs nyitva semmi.
- A haverom vámpír és van egy 24 órás étterme ott a legnagyobb választék sütikből.

- Rendben. - kézen fogva mentünk az utcán. Nem húzta el kezét, csak sétáltunk csendesen. Mikor befordultunk a sarkon megláttam az épületet hova tartottunk. Nagy betűkkel fölé volt írva  ,,Harapás és élvezet" Az emblémán egy cseresznye volt mibe már beleharaptak, fojt belőle a vörös lé. A szöveg is vörös volt. A vérhez hasonlított. Az alapsín fekete volt így még jobban kiemelte a gyümölcsöt. Kinyitottam neki az ajtót, mire ő kecsesen, de határozottan belépett. Nagy helység volt tele padokkal és asztalokkal. A terem központjában a bárpult állt. A falak mélyvörösre voltak festve. A függöny és a székek borítása szint úgy. Az abroszok feketék, mindegyikre egy só, bors, fogpiszkáló tartó volt elhelyezve, mellettük étlap. A bárpulthoz léptünk. Tony a haverom éppen a bárpultnál állt és törölgette a poharakat. Jó alaposan végigmérte kísérőmet, túl alaposan. Aztán elismerően biccentett felém. Én is biccentettem köszönést színlelve, de az igazi tervünk az volt, hogy a lányt el leellenőrizzük. Tony mindig ezt csinálja, ugyanis nem vagyok szerencsés a párkapcsolatokban. De ő ügyesen észreveszi, ha valami bibi van. - Hello Tony - pacsiztam le vele.

- Hello! És kit tisztelhetek kísérődben? - pillantott Ecklair felé.
- Ecklair Dream - nyújtott kezet, amit elfogadott. Óriási, perverz vigyor ült ki Tony arcára. Rá akart hajtani. Láttam rajta. Egy "meg ne merd" pillantást küldtem felé. Ecklair pedig gyorsan kapcsolt. Olyan erősen megszorította Tony kezét, hogy az gyorsan elkapta, és mogorva arcot küldött felé. Kaján vigyor ült ki a csaj arcára. Olyan tökéletes volt, olyan én. Én is Tonyt így szoktam eloltani mikor egy új csajt cipelek magammal. De egyikük iránt sem éreztem ekkora tüzet, ekkora szenvedélyt, ekkora vágyat. Nem sok kellett ahhoz, hogy mikor megláttam egy szál melltartóba magamévá ne tegyem. És most itt áll és Tony-t móresre tanítja. Mintha álmodnék. Olyan, mint álmaim nője lenne.
 - Mit hozhatok?- pillantott Ecklair felé undokon, gonoszan.
 - Neked egy csajt és nekem egy csokis sütit csoki habbal csoki reszelékkel és csoki öntettel. Mit kérsz?- rám nézett kérdőn. Meghökkentem ez az én kedvenc desszertem volt, mindig ezt ettem.
 Csokit csokival. Mosoly ült ki arcomra.
 - Komolyan ez a csaj nem a rokonod?
 - Nem.
 - Anyám legalább találtál egy olyan csajt, mint te - nyitni szerettem volna számat - és hozzam a szokásosat?- kérdezett vissza.  Csak bólintottam. - Ja és sajna nem tartunk nőket, akik bejönnek
 nekem. Akkor már lenne barátnőm - szegezte gúnyosan a választ Ecklairank.
 - Azt már akkor tudtam mikor megjelent azon az óriási pofádon az-az óriási vigyor! De én tudok neked adni egy telefonszámot. A csaj neve Cassandra. Szőke, okos és van egy bárja. Védő és az ereje a tűz  irányítása. Szeret feketén sminkelni.
 - Egy forróvérű csaj ez tetszik. Na, add oda azt a telefonszámot!
 - Én is úgy gondoltam - átcsúsztatott egy telefonszámot és mikor Tony eltűnt a süteményekért óriási hahotázásba kezdett. Erre nekem is nevetnem kellett. Cassandrának csak vezetékese van mobilszáma nincs. Fogadok, hogy a pizza futár számát adta neki meg. Nagy nevetések közepette leültünk az egyik asztalhoz. Tony alakja jelent meg az asztalunknál és nagyon nem volt jó kedvében. Tárcsázta a számot. Fogadok benne.
 - Tudod, mikor felhívok, egy lányt nem azt akarom hallani a telefonba, hogy: Jó napot kívánok! Itt a meleg bár miben segíthetek?
 - Bocsi, de nem hagyhattam ki! Na, itt van az igazi telefonszám. - megint át nyújtott egy cetlit, amin tényleg Cassandra vezetékes telefonszáma volt. - Remélem, mikor beleszólnak, nem azt mondják: Itt az apácazárda!
 - Nyugi nem az. Gondoltam rá, de a meleg bár jobb.
 - Ajánlom is – fenyegetőzőt. - Jó étvágyat a süteményhez. - tette le elénk a
 süteményeket. Neki láttunk.
 - Mi az erőd? Védő vagy az tuti a karodon lévő tetkó miatt. De mi az erőd?- na ebből, hogy mászol ki kisapám? Pont ezt a kérdést kellett feltennie? Mit mondjak neki? Ha azt szeretném, hogy kedveljen,
 csakis az igazat mondhatom. nem is tettem másként.
 - Bele tudok menni az emberek álmába, és ha közvetlenül mellettem alszik, akkor látom is azt. Neked mi a kedvenc színed?
 - Fekete és a vörös. Neked?
 - Barna. Kedvenc együttes?
 - Nincs, de oda vagyok a rock zenért.
 - Kedvenc állat?
 - Medve.
 - Kedvenc tárgyad?
- Van egy pólóm, amin én, Spens és Edem vagyunk. mindenféle hülye mondatot irkáltak rá. Minden szülinapomon. Belopóznak és ráírnak valami orbitális hülyeséget. De én mindig elrejtem azt a pólót és addig keresik, míg meg nem találják. Bár nem nehéz nem megtalálni ugyanis vámpírérzékszervek meg stb. De szeretem őket és ez a fő. Nem feledkeznek meg rólam és én sem róluk ugyanis mindhármunknak van egy pólója. Amúgy pizsinek szoktam használni.
 - Kedvenc étel?
 - Csoki - a habba beledugta ujját min rajta is maradt. A habos ujját maga előtt nézegette. Kíváncsian fürkésztem tekintetét.
 - Mit akarsz azzal a habbal az ujjadon?
 - Talán meg akarom enni?
 - Talán?
 - Vagy ezt csinálni?- és habos ujját az orromnak érintette.
 - Ó igen? Akkor te se bánod, ugye ha összekenlek?- erre én is össze akartam kenni orrát, de sikítozni és nevetni kezdett. Nagy nehezen, ugyan de összekentem az orrát úgy, hogy egymáson landoltunk.
 Még mindig nevetett.
 - Ó atyám. Menyetek szobára!
 - Ezt mondja a perverz vámpír - szólt vissza az alattam a fekvő lány. Erre mind elnevettük magunkat. Hosszan egymás szemébe néztünk. Megszűnt az idő és a tér. Csak ő volt meg én. Már közeledni
 akartam felé és lecsapni ajkaira, de megszakítottak minket. Felkeltem róla, ő is felkelt.
 
 A sütik elfogyasztása után elhagytuk az éttermet. És most itt sétálunk
 kézen fogva elgondolkodva. És akkor megfogalmazódott bennem egy kérdés:
 - Téged nem zavar az életed? Mármint ha tehetnéd, kívánnál  egyszerűbb jövőt magadnak?
 - Mindenki élete más. Egy kirakó minek nem minden darabja olyan amilyennek mi szeretnénk. Valakinek könnyen kirakható valakinek nem. Én az utóbbihoz tartozom. Mert igen, nem átlagos az életem sőt még egy shi-fi író is megirigyelné. Olyanok, mint én, vágynak a jobb, szebb jövőre. Akik meg a másik csoporthoz tartoznak, azok meg vágyódnak arra az életre mi a mienk. Olyan életre melyet csak könyvekben tudott csak olvasni. Az élet korántsem egyszerű. Se az egyik félnek, se a másiknak. De úgy gondolom, hogy az én életem jobb. Lehet, hogy meghalok, lehet, hogy bántanak, megsebzenek, esetleg kínoznak, de minek akarnék más jövőt? Sosem vágytam arra, hogy
 egyszerű hétköznapi ember legyek kinek egyetlen egy szórakozása a Plazma TV. Mert nekem nem. Ha egyszerű lenne az életem sosem találkoztam volna veled, sosem éltem volna át olyan szép perceket öcsémmel, egy-két alkalommal. Én szeretem az életem egy két részlettől eltekintve. Mert nehéz az életem nem tagadom, de ha könnyű lenne, mi lenne abban az élvezet? Lehet, hogy néha jobb lenne egy kis nyugalom, de nem mások élete árán. Inkább nekem legyen kegyetlen életem, mint hogy bárkinek is baja essen. Viszont minden embernek vannak álmai, nekem is van egy. Csak egy, de az minden elsöprő! De az-az én titkom marad - mondta. Érdekes dolgokat mondott, szinte faltam szavait. Mert igaza volt valamilyen szinten és megálltam, felé fordultam. Bele nézetem azokba a szép szemeibe. Szívem megdobbant és eszeveszett iramban elkezdett kalapálni. Remegett lábam és meleg érzés öntött el. Tartottuk a szemkontaktust. Közelebb hajoltam hozzá és ajkaimat ajkaira tapasztottam. Légzésem kihagyott. Szívem monoton üteme most 170-re kapcsolt! Szinte lángoltam mikor édes ajkai enyémhez értek.
 
 /Ecklair szemszöge/
 Az egyik pillanatban még beszélgettünk a másikban pedig ajkai ajkaimat falta. Olyan gyorsan elváltak mézédes ajkait ajkaimról hogy még viszonozni se tudtam.
 - Ne haragudj én nem nem. - nem hagytam mentegetőzni, mert olyan hevesen megcsókoltam, hogy beléje fojtottam a szavakat. Csak erre vágytam. Erre az érintésre őrá, senki másra. Arra hogy puha ajkai enyémhez érjen becézgesse azt lehelet finom csókokkal. Kezei finom érintésére, ahogy arcomhoz ér, ahogy beletúr hajamba. Mert ez történt. Beletúrt hajamba hevesen visszacsókolt úgy, mint egy szomjazó egy korty vizet. Engem elöntött valami meleg érzés, de mégis fáztam. Érzelmeimet tükrözően megeredt az eső. Nem esett nem csöpörgött, ha nem szakadt,
 tébolyultul ömlött. Átáztatva ruháinkat. Hajam arcomra tapadt, de nem érdekelt. Mert vele voltam. Csak vele. Vele áztam. Szinte egybe olvadt testünk. Minden mozdulat minden érintés szinte részegítő volt. Kívántam őt, eszeveszettül, visszavonhatatlanul, úgy, mint még senkit!  Szőkés fürtjei közé túrtam. Közelebb húztam magamhoz, érezni akartam őt. Vizes ruhája tökéletes felsőtestére tapadt, ezáltal kihangsúlyozta azt. De nem tudtam nézni őt, mert ajkai egyre hevesebb és hevesebb csókkal lepte el. (ami fizikai képtelenség lett volna) Egyszer csak hátamon éreztem a falat. Neki nyomott, de a csók egyszer sem maradt abba. Az luxus lett volna. Akartam őt. Mérhetetlenül. Forrázott ez a melegség mi belőle áradt. Varázslatos volt. A pólóm alá nyúlt mitől kiborsództam. De egy hang magamhoz térített. Egy lámpa volt az, egy lámpának a hangja, ahogy szerencsétlen az utolsó fénycsóvát adta ki magából és úgy mint ha villám csapott volna belé kisült nagy zűrzavart hagyva maga után. Picit eltoltam Ericet.
 - Szerintem hagyjuk abba. Az a lámpa megsínylette kicsi csókviharunkat.
 - Mitől? Attól, hogy a pólód alá nyúltam?- kérdezte és az említett testrészt lágyan a pólóm alá csúsztatta. Megint kiborsództam. Egy újabb lámpa kiégett. - Vagy talán ettől?- újra
 hozzám ért, feljebb és sokkal érzékibben. De most nem vagy csak egy lámpa látta kárát csókunknak, hanem az egész város. A világítás kiégett a városban, egyet kivéve azt, amelyik alatt álltunk. Eric szemei rám majd a földre tévedtek. Az alattam lévő fű szénfekete volt, olyan, mint amelyik
 felégett. Ezt én tettem el pusztítottam dolgokat. mert én voltam senki más, nem foghattam senki másra, én voltam, én tettem. Eric ajkára egy pimasz mosoly ült, de ez sem derítette fagyos hangulatom örömét. Mi van, ha Eric lesz a következő?
 - Ne haragudj asszem nekem most mennem kéne. Nem akarlak bántani.
 - Miről beszélsz? Én nem haragszom, nem félek tőled hallod?  Sőt ilyen érzelmeket keltek benned hogy kisütöd a város világítását és felégeted a füvet? Ezt csak jót jelenthet. Ne menj el légy szíves!
 Gyere, fel a lakásomra adok tiszta ruhát - mert hát igen szakadt az eső. Tagadni sem tudnám, hogy tetszett és szívemig hatolt, amit mondott. Kézen fogott és vezetett engem egészen a lakásáig. Mert igen, féltem, hogy belőlem csak egy gyilkos lesz, hogy bántom őt. Ezt nem hagyhatom. Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha valami baja esne. Ilyen gondolatok jártak az agyamban mikor jellegzetes illatú ingét magamra vettem.
 - Nincs kedved itt aludni? Ígérem, jó fiú leszek, és nem csinálok, semmi rosszat nem használom ki a helyzetet - kisfiús arcot öltött és kérlelőn nézett felém. Mondhattam volna nemet? Elkuncogtam magam és mentem is oda hozzá megöleltem. Magával húzott és bevitt hálószobájába. Lefeküdtünk egymással szemben az óriás méretű francia ágyon. Átkarolt és elszenderedtem ölelő karjaiban. De ez sem segített azon a tudaton, hogy egy olyan személy vagyok, ki csak pusztulást okoz.
 És nem is sejtettem, hogy egy újabb rémálom leselkedik rám a sötétbe.