3.fejezet

 Sziasztok kedves olvasóim! Bocsi a késésért de egy két dolog közbe jött!! De itt van a fejezet! mindenkinek mondom hogy ez egy kulcs fontosságú fejezet! Ezt nagyon, de nagyon fontos! ez a továbbiakban nagyon fontos mérföld kő szóval olvassátok el!! Várom a komikat! Egy ajánlott zenét is csatoltam hozzá! Azért mert nagyon szeretem ezt az együttest másrészt a dal miatt (tetszik, lehet hogy nem mindenkinek de ha van időd hallgasd meg:)) és nézzétek a falat innen az ötlet a rózsával kapcsolatban! Ezt a fejezetet MYKÁNAK küldöm! Nagyon nagyon boldoggá tett!!

http://www.youtube.com/watch?v=Y7VGOnV2QhU

3. fejezet - Baljós jelek

/Eric szemszöge/

Mikor beértünk Spensel a szobába a torkán akadt a mondat.

-          Ezért- válaszolta Eclair miközben a falra mutatott. Mindegyikünk szeme rátapadt a falra. Egy rózsa lógott azon fejjel lefelé és valami vörös folyadék csöpögött belőle egyenletesen. Beleszagoltam a levegőbe és megkönnyebbülésemre nem éreztem a vér szagát. Nem tudtam elképzelni mi lehetett az a folyadék, de szerintem jobb is hogy nem tudom. De nem is a rózsa miatt voltunk meglepődve, hanem azon a szövegen, ami a rózsa alatt volt azzal a bizonyos folyadékkal írva: a fájdalom elől nem menekülhetsz az álmaidban sem! 1999. dec. 23.   N-5 IK-2 A-1

Ecklair nagyon furcsa volt! Háttal állt nekünk, megbabonázva csak nézte a falat. Valami nincs rendben! Spencer is csak állt nézte húgát ő is észrevette, hogy valami nagyon nincs rendjén. Mikor tekintetem újra a lányra emeltem, észrevettem, hogy a kezét takarásban tartja. Fejét elfordította, hogy még véletlenül se lássuk arcát, de így se tudta elrejteni előlünk fájdalmát. Kezén az álombeli vörös jelek vörös lettek. S ekkor rám emelte tekintetét és azt mondta:

-          Menjetek innen, de nagyon gyorsan. Kérlek, vidd el őt- ekkor ránézett bátyára-, ha te nem viszed el akkor nem fog elmenni. Kérlek!- érezte, hogy valami baj van szinte könyörgően nézett rám azokkal a szép zöld szemeivel. Szinte éreztem ebből a tekintetből, hogy tehetetlen kétségbe esett és nagyon nagy fájdalmai vannak, de ő mégis miattunk aggódott.

-          Nem tudom mi lesz, de vidd el, kérlek, nem szeretném, ha bármi baja is lenne! Nem akarom bántani, ne engedd, a közelembe kérlek még akkor sem, ha összeesek!- mondta a gyönyörű ívű. telt ajkán fájdalomtól elkínzottan.

-          Mért teszed ezt velem? mi a baj mond el! érzem, hogy valami felzaklatott, de zavar, hogy nem tudok segíteni neked!- üvöltötte oda neki fájdalmasan bátya.

-          Majd megérted-mondta válaszul és térdre rogyott. Testvére már rohant is volna oda hozzá, ha én meg nem állítom. lefogtam a két kezét, magamhoz szorítottam, hogy ne tudjon odamenni hozzá, bár én is szívem szerint odaszaladtam volna hozzá átöleltem szólítgattam volna, de meg kellett tennem, amit kér.  Vadul küzdött kapálódzott, mint egy ötéves kisgyerek, de mivel védő vagyok, ereje eltörpül az enyém mellett.

-          Engedj oda hozzá, engedj, Engedj, ENGEDJ!!!!!!!! Engedj már! oda kell mennem hozzá!  látnom kell őt!  Kérlek!

Nem hagyhattam.  Kivittem az ajtón kívülre, még időben. Ugyanis mikor végre kiértünk egy óriási robbanás, ereje nekivágott miket a szemközti falnak. Mindent beterített az ajtó maradványai, a vakolat le mált darabkái, a szakadt függöny foszlányai, a falból kiszakadt vezetékek. Spencert kiütötte a robbanás ereje, fejéből vér folyt. De egyéb baja nem esett. Mikor benéztem a szobába ott sem volt jobb a helyzet.  Ecklair még mindig térdre rogyva, lehajtott fejel volt a földön, bár nem igazán láttam őt mivel nagy volt a por. Mikor már jobban megnéztem őt akkor vettem csak észre a robbanás okát. Gyönyörű vörös szárnyak bontakoztak ki hátából erős vörös fény kíséretében akárcsak egy hamvaiból feltámadó főnix!  Ekkor felemelte fejét rám nézett s egyből tudtam mitől akart meg védeni minket. Vagy kitől. S ez a valaki nem volt más, mint saját maga! Bőre porcelán fehérnél is fehérebb, sápadtabb, gyönyörű ajka Kicsit teltebb és sötétebb volt. Haja sötétebb, egyenesebb lett. de mikor tekintetét rám emelte akkor ijedtem meg leginkább. Gyönyörű zöld helyett egy mélyfekete szem pár nézett vissza rám. Melyből csak úgy sugárzott a gonoszság az elszántság és a vakmerőség! Egy gonosz féloldalas mosolyt villantott felém és akkor átjárt a fájdalom. ez nem ő! Egy kecses mozdulattal felállt. Körbenézett azzal a bizonyos „keresek valamit” nézéssel és mikor megpillantotta azt a dolgot, amit kereset egy ördögi mosollyal jelezte. Határozott, de mégis „rosszba sántikálok” lépkedtek odament egy tömör fém golyóhoz (Ami szerintem valami dísz lehetett, és biztos Eclair-é), lehajolt érte, felvette forgatta vizsgálgatta nézegette.  Markát kinyújtotta, másik kezével beletette a golyót.  Ekkor rám pillantott ördögien és csak egy pillanatra pillantott vissza a golyóra és újra rajtam volt tekintete. A tárgy már nem volt a kezében 2-3 centire tőle lebegett a levegőben. Markát elkezdte behajtani miközben egyszer se ért hozzá a golyóhoz. A gömbön az ujjai nyoma kezdtek kirajzolódni, mintha csak egy egyszerű gyurma lett volna.  Újra kinyitotta az ujjait, de eközben a fém dísz még mindig lebegett. Ördögi mosolyt villantott rám, közben kezét villámgyorsan ökölbe szorította, így az említett gombolyag eltűnt. Utána fém reszelék maradt csak csupán. A lebegő fém port markával körülölelte akárcsak egy profi bűvész. Szájához emelte öklét kinyitotta és mintha csak egy puszit szerettet volna küldeni elfújta a fal felé a port. A falra pillantottam, a fémforgács beleállt a falba mintha csak egy sündisznót dobott volna neki a falnak. Újra rám nézett.

-          s most jöjjön a finálé- felemelt erejével, széttárta karját és felemelte az összes olyan tárgyat aminek „gyilkosság helyszínéről” jelzőt lehet adni. Letette kezét odasétált hozzám. Körbe járt végignézett rajtam, mintha egy múzeumbeli marcipán figura lennék. Újra megállt előttem. Szemembe nézett. Olyan tűzzel, szenvedéllyel hogy még a legjegesebb férfi szív is megolvadt volna. Ujjnyira volt tőlem az arca, s lehelete szédítő. Ezt nevezném Halálba csábításnak. szívem meglódult csilingelő hangjára. Eddig is kedveltem ezért is kaptam el álmában, de most egyszerűen mikor a legnagyobb szüksége volt rám akkor éreztem legjobban azt, hogy kedvelem. Olyan volt mit egy haláldémon szinte égette minden porcikámat mikor az állam alá tette kezét. Szédültem, mint aznap este. Mikor karjaimban volt mikor hozzámért, mikor letámadott, minden mozdulata, könyörgése itt volt lelki szemeim előtt. Elfogott a vágy hogy magamhoz öleljem, hogy megvédjem, hogy elcsábítsam, hogy megcsókoljam. Az ún. nyálas regény beli „vörös köd”. S ezt észrevette s mintha mézesmadzagot húzogatna előttem megszólalt:

-          Rossz kis fiú mocskos gondolatokkal! Ez tetszik! - mondta még szexibben és még lassabban miközben felsőtestemen végig húzta ujját így incselkedve velem. - Nehéz ellenállni a kísértésnek mi?- incselkedett tovább a szemeivel.

-          De mindent a szemnek és semmit a kéznek!- fájt, hogy nem érhetek hozzá, fájt, hogy nem mozdulhattam meg. erősebb volt, mint bárki, akit ismertem. Ő olyan lény volt, mint akit még soha sem láttam. De mégsem ő volt nem ő. Egy másik személy, aki gonosz és csábító. Ezt ki is használja! Szó szerint bárkit a halálba tudna csábítani bármikor. Csak egy különbség van közte és a többi ember között, hogy ő tényleg megölne bárkit, ha esetleg nem felelne meg neki.

-          S jó voltál?- kérdezte akárcsak egy kivégzésen vagy mikor megkérdezi a Télapó a gyerekektől hogy megérdemlik-e az ajándékot. - Próbára teszlek!- szépen egyenletesen a nyakamhoz nyúlt és simogatni kezdte. Körmével egy kisebb sebet ejtett mire felszisszentem. Egy csepp vér vöröslött ujja hegyén óvatosan lenyalta ujját ízlelgette a véremet, szeme elszürkült, s megszólalt:

-          Látom öltél már, gyilkoltál is. elvesztetted a fejed igaz? rátámadtál- közben kezdtem felidézni a szörnyű múltam – Verted, igaz?- olyan képet vetített elém, amire egész életemben nem voltam büszke.

-          Bántottam nem vagyok rá büszke de…

-          Semmi de! Öltél erre nincs mentség! - erejével a szemközti falnak lökött és a földre zuhantam. De fájdalmaimnak itt nem volt vége, mert gondolataival megfogta a lábam elkezdett húzni, míg oda nem értem hozzá. Letérdelt és egyik lábát ráhelyezte felsőtestemre, megfogta a nyakamat s készen állt megadni a kegyelem döfést. Kezében volt az életem:

-          most búcsúzz el az élettől! Utolsó kívánság?- kérdezte drámaian.

-          Csak ez - megfogtam az arcát, ajkaimat ajkaira tapasztottam - Tudom, hogy ez nem te vagy- és újra megcsókoltam lassú, érzéki csók volt - Térj magadhoz-s szemébe néztem és annyira örültem mikor azok a gyönyörű zöld szemeit megpillantottam. Újra önmaga lett!