2. fejezet

Sziasztok kedves olvasóim itt a második fejezet, melyben betekintést nyerhetünk egy kicsit Eclair életébe. Nem az egészbe hanem egy részébe. Báttya viselkedésébe, óvásába, féltésébe és a bizonyos begmentő (az álom és a velóságbeli) nevét is megtudjátok. De itt a ti tudni valótok váget is ér mert a végén nagy csattanó van. Hogy milesz a  falon az a következő fejezetben kiderül és hogy megnyugtassalak titeket egyelőre Bétámnak sem árulom el hogy mi lesz a folytatás! Bár tudom hogy nyaggatni fog napokon keresztül de ennyi áldozatot megér! Na nem is húzom tovább az időt jó olvasást! és mostmár 2 komi után hozom a frisset!

2. fejezet: A legjobb báty

Mikor magamhoz tértem (ténylegesen) arra lettem figyelmes, hogy valaki fölém magasodik, apró pofonokat osztogat arcomra és kétségbeesetten a nevemet kiabálja. Amit tettem ösztönös volt. Megragadtam vállait és fölé magasodtam. Térdemet a combjába mélyesztettem mire felkiáltott. Csípője a két lábam között volt, karom erősen tartotta az övét és szinte tapintható volt a meglepettség, s fájdalom is egyaránt melyet én okoztam neki. Lehajtottam fejem kifújtam a levegőt. A kezeim remegtek a fájdalomtól és éreztem, hogy nem sok kell ahhoz, hogy össze is esek. A rossz emlékeim bevillantak mit egy képsorozat, de gyorsan el is hessegettem a fájdalmas emlékeket, hogy ne okozzak magamnak még több fájdalmat. Kinyitottam a szemem és egy megdöbbent gyönyörű mély étcsokoládé barna szempár nézett vissza rám. Honnan ilyen ismerős? Kutatott a szememben és egy csibészes mosolyt megeresztve, azt mondta nekem:

    - Sok nőt levettem már a lábáról, de hogy szó szerint egy nő fog ledönteni a saját lábamról arra nem számítottam.

    - Kérlek, ne bánts!- kértem.

    - Ne érts félre én, nem akarlak bántani.

Megkönnyebbültem, s a megkönnyebbülős miatt már a karom nem bírta a rám nehezedő fájdalom súlyát és szó szerint karjaiba estem. Óvatosan kiszállt alólam és karjaiba vett, elvitt onnan.

     - Nyugi sssssss nem lesz semmi baj! Hogy hívnak?

     - Eclair Eclair Dream.

     - Én Eric vagyok. Hogy vagy?

Vettem egy nagy levegőt és válaszoltam:

     -Jól. Ne haragudj, hogy rád támadtam.

     - Miért csináltad?

     - Mondjuk, úgy hogy megjártam már a poklok poklát is, és semmi pénzért nem hagynám, hogy egy férfi keze által haljak meg! Inkább beledöglök a fájdalomba, mint, hogy egy férfi bántson!

      - Értem sajnálom!- mondta halkan.

Elvitt egy kocsiig kinyitotta az ajtót és betett engem az anyós ülésre.

-          Felhívom a bátyádat.

-          Nem kell nincs szükségem rá-és már ki is akartam szállni az autóból, de utamat állta.

-          Ugye ezt most nem gondolod komolyan?! Szó szerint a karjaimba estél és még azt képzeled, hogy csakúgy szó nélkül elengedlek?!

-          Igen-válaszoltam a hangomat felemelve.

-          Hátrább az agarakkal kiscsillag! Semmi durvaság én, nem akarlak bántani, és remélem, te sem kényszerítesz rá!

-          Ne nevezz kiscsillagnak! És nem kényszerítelek, ha nem szólsz a bátyámnak.

-          Mit is veszekedek itt veled?! Nálam van a telefonod. - és már kereste a testvérem nevét a telefonomban megnyomta a hívás gombot és várt. Végig néztem magamon. Abban a ruhában voltam, mint álmomban. Testemet ugyanazok a horzsolások fedték. Ekkor felidéztem az álmom: a gödröt, a rózsát, a jeleket a bőrömön, a lebegést, a zuhanást és titokzatos megmentőt, és azokat a bizonyos N-5 IK-2 A-1. De ki mentett meg? Nem tudom, nem emlékszem, mintha az arcát kitörölték volna az emlékeimből. Csak annyit tudtam felidézni kinézetéből: hogy gyönyörű étcsokoládé barna szeme van. Elkezdem az egyik ruha foszlányommal játszani, s ekkor bevillant egy kérdés a fejemben: A ruhámon nincs zseb, de akkor hol volt a telefonom?

Az ábrándozásaimból a bátyám egy levegőjű mondatai ébresztett fel:

-          Jaj, Eclair hol vagy, jól vagy mit csinálsz mért tűntél el csak mond meg hol vagy és én megyek érted…- ekkor jelentőségteljesen rám nézet Eric, mintha csak azt mondta volna: Miért is ellenkeztél? A vonal másik végén a tesóm már majdnem elment hetet hét határig a kérdéseivel mire megtalálóm közbeszólt:

-          Hello!- Szinte magam előtt láttam Spenser elsötétülő arcát, vámpírtekintetét. Mindig zabos, ha rólam van szó, főleg ilyen ügyekben. Éreztem a haragját, dühét, féltését és egyben fájdalmát is.

-          Mit műveltél vele? Hol van? Ha egy haja szála is meggörbül, saját kezűleg tépem ki a szíved. - mondta a vámpír sziszegésével. Ha így beszél, akkor, jaj, annak, aki a közelében van! Itt az ideje, hogy közbe szóljak:

-          Bátyó itt vagyok!- s átnyújtották nekem a kagylót.

-          Jaj, istenem Eclair, annyira aggódtam érted! Hogy vagy?

-          Jól.

-          Ne mond már nekem hogy jól vagy megtapasztaltam a sérüléseidet, fájdalmaidat, csak egy különbség van te és én köztem, hogy te nem gyógyulsz olyan gyorsan, mint én!- mondta indulattal hangjában.

-          Mit mondjak? Azt hogy itt ébredtem egy poros temetőben összeverve egy vörös ruhában mely keveset takar belőlem, és még meg is fagyok benne. És ezek mellett egy olyan felkavaró álmom volt, hogy mindjárt elbőgöm magam, semmire nem emlékezek az előző két napból! (Bár abban nem  voltam teljesen biztos hogy két nap volt de már lendületben voltam nem akartam kijavítani) És itt van mellettem egy pasi, akit letámadtam, mert azt hittem bántani akar és a karjaiba estem szó szerint! Na ha már ennyire tudod minden érzésemet, akkor mond, meg hogy vagyok - üvöltöttem a kagylóba.

-          Ne haragudj! Hol vagy érted megyek!- az első mondatot halkabban a többit hangosabban mondta. De amire nem számítottam, az az volt, hogy Eric megszólalt:

-          Majd én elviszem.

-          Köszönöm hálás vagyok érte. - mondták a kagyló másik oldaláról.

Na, remek a pasik megbeszélik, mi a jó nekem aztán ide-oda dobálnak. Mindegy rájuk hagytam. Mikor letették a telefont, beszállt a volán mögé és elindultuk. Megadtam a címünket. Útközben egy dolgon járt a fejem, amit nem tudtam kiverni a fejemből. Eric arca mikor meghallotta a Spenser szót. Biztosan tudta, hogy a ,,fehér tigris”vámpír banda vezetője. Sokszor bántottak, hogy a bátyám teljesítse a követelésüket. De csak egy természetfeletti lény ismerheti föl őt. Eric karján lévő tetoválás sem hagyott nyugodni. Honnan ilyen ismerős? Meg is van a tavalyi támadómnak is ilyen tetkója volt. Mindez arra utalt, hogy egy igazi védő mellett ücsörgök. Minden védőnek más az ereje. Az említett védő, aki megtámadott irányítani tudja azt a személyt, akivel találkozik. De akkor lepődött meg legjobban mikor szemben álltam vele és tehetetlenül próbálkozott, de nem sikerült neki a hatása alá vonni! Erre a gondolatra elmosolyodtam és annyira elkalandoztam, hogy csak akkor vettem észre, hogy haza értünk mikor a testvérem villámgyorsan átölelt.

-          Eclair, te jó ég annyira izgultam érted! Had nézzelek-végigmért és düh lángolt fel a szemében és bennem is. A karjait a hátamra és a lábam alá helyezte és ez által felemelt és a karjaiban találtam magam. Bevitt a nappaliba és óvatosan letett a kanapéra Leguggolt, hogy a szemünk egyvonalban legyen. Két keze közé vette az arcomat.

-          Nem lesz semmi baj. Ki tette ezt veled?–éreztem a leheletét az arcomon mely megnyugtatott. Nem bírtam tovább visszatartani könnyeim melyek csak úgy ömlöttek végig az arcomon. Megráztam a fejem, és átölelt. Nyugtatgatott szavaival, simogatta a hátamat, míg meg nem nyugodtam. Megharapta a kezét és oda nyújtotta nekem, hogy igyak belőle. A csuklója felé hajoltam és elkezdtem inni mézédes vérét. Mikor már eleget ittam eltoltam a kezét a számtól, de ő csak visszanyomta a számba a kezét.

-          Még nem gyógyultál meg és még fájdalmaid vannak.– tiltakoztam–Nekem nincs szükségem az erőmre. Nekem az a legfontosabb hogy te jól legyél- újra számhoz tolta vérző kezét, újra inni kezdtem vérét. Mikor már eleget ittam eltoltam kezét megint. Tudta, hogy még nem vagyok, jól de nem erőltette. Minden mozdulatomat árgus szemekkel figyelte. Eric az egész műveletet végignézte. Az ikertesóm feláll és odament megtalálómhoz.

-          Kösz haver ez nagyon sokat jelent számomra, hálás vagyok érte. Lógok, neked egyel.

-          Szívesen, semmiség.

Fölkeltem és bementem a szobámba kivettem egykét, tiszta ruhát és mentem zuhanyozni. Mikor végeztem tisztán és felöltözve kijöttem a fürdőszobából. Arra lettem figyelmes, hogy valaki figyel, éreztem. A sós szag megcsapta az orromat, s a felismerés elevenen nyilallt belém. A vér szaga volt. Körbenéztem és a falamon akadt meg a szemem. Lenyeltem egy sikolyt.

- Spenser, mikor jártál utoljára a szobámban?

- Nem mentem be a szobádba, ha csak nem kérted. Szóval, ha jól számolom két héttel ezelőtt pénteken, miért? Talán valami baj van?

-  Azt döntsd el te.

- Miért mi történt? Mér, hívsz be…

Be se fejezte a mondatot már beléptek a szobámba és torkán akadt a kérdés. Ugyanolyan megdöbbenten meredtek a falra, ahogy én.

-          Ezért - mondtam a falra mutatva.