6. fejezet

Sziasztok! Megkésve, de hoztam nektek a fejezetet de nem kaptam komit! Se baj de ehhez KRITIKÁT kérek!
Csak akkor hozom a folytatást ha MINIMUM kapok EGY komit! Jó olvasást! Ezt a fejit MOON ANGEL-nek küldöm köszönöm a véleményt és a bíztatást! A képen David látható és a főszereplőm képét lecserélem! Találtam egy lányt (Jessica Alba) ki jobban tükrözi őt és remélem nincs ellenetekre!

6. fejezet- Fájdalom és még több fájdalom 2/2

A vállamból egy óriási vastag faág ált ki. Nem csak beleállt, hanem egyenesen felnyársalta. Becsuktam a szemem, nyeltem egyet, könnyem végiggurult az arcomon. Most már végkép el kell mennem innen. Másra nem tudtam gondolni csak arra, hogy menjek el innen. 100 meg 100 gondolat cikázott a fejemben. Lassan, meginogva, de felkászálódtam a földről. Picit megszédültem, de talpon voltam. Már menni is akartam mikor egy kar elkapott.
- Mégis hová mész?
- E… l- mondtam akadozva.
- De mégis hová? És így? Könyörgök, még a lábadon sem tudsz megállni és a válladból, ha eddig nem vetted volna észre, egy ág áll ki. Vérzel, este van és harmat gyenge vagy beszélni sem tudsz! Hová akarsz menni? Ha? - kérdezte erényesen Eric. Szinte üvöltött velem, de szeméből igazi törődés látszott.
- E… l! - válaszoltam vissza.
- De miért?
- Ez… nekem sok… volt. Nem bízom… bennetek.
- Ezt hogy érted?
- Szerinted mégis… ki tette ezt… velem?- ez költői kérdés volt és a válasz sokként hatott rá- Én! Hallottam a… beszélgetést. Az egészet! Ha annyira… szerettek volna kérdezni… valamit tőle… akkor, mért nem… velem beszéltétek… meg? Mi van akkor… ha legközelebb olyan dolgot… hallgatok el… ami az életembe kerül? És te- mutattam Crystalra - Hogy beszélhettél… vele így? Ha? Nem láttad… mit művelt Eric-kel? Nem láttad… mire vagyok képes? Szóval egyikőtök… nek sincs joga kioktatni!- fordultam és mentem is. Kihasználtak a saját érdekemben. Ez nem fer!
- Ne menj el! El fogsz vérezni!
- Nem!... Regenerálódok, és mindjárt… eláll a vérzés… sem.- mondtam akadozva mindketten tudtuk hogy ez hazugság.
- Az jobban fáj, hogy látlak szenvedni, minthogy te a múltkor bántottál. Túl fontos vagy nekem, a bátyádnak és a többieknek. Ne makacskodj és gyere vissza. Szeretlek! - állt elém Eric.
- Ha annyira… fontos vagyok neked… vagy nektek… akkor nem hazudtatok volna - szavai késként hatoltak belém. Szeret. Szeret engemet. De nem mennem kell. Meg akarta fogni a kezem, de egy apró földrengést gerjesztettem így elterültek és én tudtam előre menni. Mentem az erdőbe nem is tudom, hogy hová. Csak mentem és nem álltam meg. De nem bírtam úgy 10 perc múlva. Térdre rogytam. Mászva folytattam az utamat. Csak egy fára koncentráltam. El kell érnem azt a fát, csak azt a fát. Ott lepihenhetek és elaludhatok. Fél kézzel másztam csak előre, míg el nem értem azt a fát. Nekidőltem és csak vártam a halált. Könnyeim újra utat találtak az arcomon. Lehajtottam fejem és gondolkodtam. Mért hazudtak? Mit akartak a végzet angyalától? Mért nem avattak be? A nyakláncom rózsafüvet tartalmaz? Levettem a nyakamból természetesen egy kézzel. Megnéztem, megvizsgálgattam. Emlékszem még anyától kaptam. Anyáé volt. Mindig emlékszem az arcára. Teltebb és szinte mindig vérvörös színűre kent ajkaira. Gyönyörű mélyfekete (természetfelettien fekete) szemeire melyek olyan sötétek voltak, hogy a pupilláját nem lehetett látni. Mindig barna szemfestéket használt. Természetes és mindig ízléses volt a sminkje. Szemei alatt egy aprócska anyajegy díszelgett mely fokozta vonzerejét. Orra finom ívű, pisze volt melyeken apró szeplők felhívták a figyelmet ártatlan kislányos vonásaira. Ovális alakú arcának ívét, sötétbarna loknis haja emelte ki. Karcsú derekát, vékony csípőjét mindig farmernadrággal hangsúlyozta. Kicsit teltebb kebleit V kivágású barna, fekete vagy vörös pólókkal, ingekkel emelte ki. De mindig diszkrét volt és kedves. Ez az ő nyaklánca volt. Emlékszem minden nap hordta. Ehhez a tárgyhoz egy nagyon kedves emlék fűz.
1997.április 4.
Gyönyörű nap volt. Bátyámmal és Edemmel azt terveztük, hogy anya szobájába lopództunk. Így is tettünk. Benyitottunk a szobájába. Fésülködő asztalához mentünk és mindenféle égszert kipróbáltunk. Én voltam a barbybaba kit kifestenek, felcicomáznak. Megfésülték a hajamat. Kifestették az ajkaimat természetesen rosszul, csálén, de nem zavart. Mindenféle fülbevalót akasztottak a fülembe és mindenféle ruhát rám aggattak. Kinyílt az ajtó mi meg úgy meglepődtünk, hogy a földre estünk. Anya nem is figyelt a kupira mit csináltunk csak odajött hozzám, arcán mosoly ült. Megigazgatta a ruhám a rúzsom és a nyakamba akasztott egy nyakláncot és csak annyit mondott apró mosolyra húzva vörösre kikent ajkait:
- Így már tökéletes- elvezetett a tükörig és megmutatta, hogy nézek ki. Csinos voltam nem tagadás legalább is bátyám azt mondta. A nyakamban anya legkedvesebb nyaklánca lógott. Megfogtam.
- A tiéd.
- Köcönöm - mondtam egy kicsit pöszén.
- Most ti jöttök fiúk- fordult a barátaim felé kik fal fehér arccal, megdermedve álltak - Csak vicceltem - mindenki elnevette magát. 
Mosolyra húztam számat. Nagyon hiányzott, de az iránta érzett szeretetem se tudta elnyomni fájdalmaimat. A vérzésem nem állt el. Csak néztem és néztem mikor léptek zaját hallottam meg az avaron. Lassan egyenletesen ment. Aztán megállt, megtorpant, mintha valamit észrevett volna. Elkezdett szaladni… felém. 1 percre rá már mellettem is termett. Egy szőke férfi volt úgy 190 magas sapkában jól kigyúrva. Barna pólót viselt és fekete farmernadrágot. Leguggolt mellém. Kezei közé vette arcom.
- Semmi baj. Segítek, rendben? - bíztatott - Hogy hívnak?
- Ec... Ecklair.
- Oké, nézd, nem vagyok orvos, de a húgom igen. Felhívom és segít majd nekünk rendben?- csak bólintottam. Elővette a telefonját tárcsázott és egy ismerős női hang szólalt bele.
- David mond, mi van, nem igazán érek rá.
- Segíts, itt van egy nő az erdőben. Szárnyai vannak és egy ág áll ki a vállából. Szörnyű állapotban van. Azonnal ide kell jönnöd!- hát igen, csapzott fajjal, kiengedett szárnyal, könnyes verítékes arccal ültem ott. Egy faággal a vállamban. Véres pólóban. Hát nem lehettem szép látvány. Inkább csak egy vértócsára emlékeztettem.
- Hogy hívják?
- Ecklair - ekkor egy óriási sóhaj hallatszott fel a vonal másik feléről.
- Megvan, fiúk megvan!- üvöltött oda társainak- hol vagytok?
- Az erdő keleti részén úgy 5 m-rel a főuttól- 5 m-re a főút? Olyan messzire eljutottam volna?
- Nem lehet igaz! Mi nyugaton vagyunk a másik erdei útnál. Nem érnénk oda időben. Neked kell cselekedned David. Hallod?
- Igen-nagy sóhaj- Mit tegyek?
- A sérült karját rögzítsd. Vedd, le a pólódat, szabd szét és karját kösd össze a felsőtestével jó erősen- követte az utasításokat. Mikor levette a pólóját gyönyörű látvány tárult elém. Atya ég egy Adonisz jött a segítségemre. Gyönyörűen kidolgozott felsőtest, kocka has. Márvány sima és fehér bőre csak úgy rikított és csábított, hogy érjek hozzá. Megörültél? Nincs taperolás! Nézz, a szemébe. Ne bámuld, ne bámuld már! Parancsoltam magamra hogy a szemeibe nézzek. Lassan bekötözött, rögzítette a karom.
- Megvan.
- Akkor most húzd, ki az ágat itasd meg a véredet vele.
- Tudod, hogy nem bírom a vért. Bánthatom.
- Bízom… ben…ned!- mondtam neki - Tudom, hogy vámpír… vagy a bátyám is. - és erőtlen mosolyt küldtem felé. Megfogta az ágat és próbálta kihúzni mire felüvöltöttem. Elengedte a karót.
- Csak… csináld!- mondtam neki. Egy rántással kihúzta az ágat. Felkiáltottam, fojt a vérem mégjobban. Ő csak megbűvölve a vágytól és a vérszomjtól nézte a vörös higanyt mi kibuggyant belőlem.
- Bízom benned!- ismételtem el még egyszer most egy szuszra. Magához tért. Megharapta karját, mitől vörös csábító mézédes vér fojt ki. Szemeibe néztem, hogy biztos-e a dolgában és bátorítóan mosolyogva bólintott.  A számhoz emelte kezét. Ittam belőle, ittam és ittam. A sebem begyógyult. De harmat gyenge voltam így is.
- A réten találkozunk- mondta a mobilba. Felkelt mellőlem és nekirontott a fának, mi nagy recsegéssel ropogással kitört. Elrohant. 5 perc elteltével vissza is ért. A szemei világosabb árnyalatban tündökölt. Szóval táplálkozott. Odajött és karjaiba vett. S gyors léptekkel száguldott velem a rét felé. De így is elfogott az álom, mi elől nem tudtam menekülni!