Sziasztok!
Már megint nem fejezettel jöttem. Szeretném mondani nektek, hogy Szatti és Csili párostól A pennát a kézbe, igen is írok ha írni akarok blogon díjat nyertem. Ezért a mini novelláért. A nyereményem egy vendégbejegyzés és természetesen egy díj amit ki is tettem a blogra. ha valakit érdekel nyugottan olvassa el. Remélem tetszeni fog nektek és esetleg megejtetek egy tetszik gombot vagy akár kommentet is. Ha viszont szeretnétek és több visszajelzés is lesz, meglephetlek titeket több mininovellával. Eyg kicsit kísérteties zenét választottam hozzá de remélem tetszik.
További szép napot nektek
Mininovella:
A fekete özvegy
"A bálterem óriás méreteit az öltönyös, frakkos, felfújt hólyagok, pökhendi uraságok, sznob hercegek sokasága töltötte be kísérőikkel, fennhéjázó asszonyokkal, felhúzott orrú hercegnőkkel, és elkényeztetett fruskákkal. Hogy lehetséges az, hogy ilyen szép báltermet csak ilyen borzalmas alakok töltötték be, akik a teát felemelt kisujjal iszák, egymásnak eljátsszák, hogy „szia, úgy örülök neked” miközben igazából arra gondolnak „bárcsak belefulladnál egy kanál vízbe”, vagy finom bort szürcsölgetnek és mindenkihez van egy „kedves” szavuk? Soha nem értettem ezt. De ez az este koránt sem volt átlagos… akkor mért mesélném el nektek? Egy hölgy tipegett le a lépcsőn. Gyönyörű vörös ruhája volt, mely kiemelte, egyedivé tette a tömeghez képest. Falfehér bőre szinte rikított, szájához képest mely vérvörös árnyalatban pompázott. Göndör fürtjei finoman omlottak vállára és minden egyes mozdulatnál –akárcsak a rugó- megmozdult. Lefele tartott bele a szürke egyéniségű tömegbe. Szívem dallama szinte felharsant, lélegzetvételem kihagyott, és szívem mélyén azt kívántam: bárcsak hozzám tartana! Rám nézett, egy ördögi mosolyt küldve felém megfordult, és kifele sétált. A tömegen átfurakodva –a megjegyzéseket elengedve a fülem mellett-, mint akit megbabonáztak rohantam utána. A déli folyosón végigment hangtalanul. A gyönyörű oszlopsorral és a tökéletes freskókkal mit sem törődve csak elszántan ment tova a folyóson. Engem valami rossz érzés fogott el, de a vörös köd elnyomta, és mire rádöbbentem késő volt…
A folyosó kísértetiesen volt gyönyörű. Az óriási ablakokon az este mámoros fénye festett rémalakokat az így is csicsás, de mégis egyedi falra. Egy határozott mozdulattal kinyitottam az ajtót, és beléptem abba a régi bálterembe, mely kísértet históriákról volt híres. De csöppet sem zavart hisz az a gyönyörűség mely a hölgyből áradt elvakított. Megbűvölten léptem a bálterem közepére. Ez is egy terem volt a hatalmas kastély több ezer terméhez képest. A csillárban a gyertyák sokasága adott valamennyi derengést a szoba finom aranyozott tónusainak. A hölgy akárcsak egy lesbe álló vadmacska közeledett szép lassan hozzám, azzal az elragadó mégis ördögi mosollyal.
- Oly rég vártam erre a találkozásra Uram. Megtisztelő, hogy követett és most engem boldogít jelenlétével. - behízelgő hangja, nyájas tónusokkal keveredett és szinte mézédes árnyalatba burkolódzott.
- Én részemről a megtisztelés, hogy tartott annyira jónak, és engem választott az 1000 frakkos közül. - arcunk egy centiméterre volt egymástól. Vártam, hogy tiltott gyümölcsnek számító ajkai az enyémhez érjenek. A féloldalas, elégedett mosollyal nyugtázta válaszomat és sikerét. Hálójába belegabalyodtam, s nem tudtam kiszabadulni. Nyaki ütőeremet végigsimította mely a szárnyak könnyed, légies érzéséhez lehetett volna hasonlítani, de a női alakban nem volt egy csöppnyi jóindulat sem ezzel a mozdulattal kapcsolatban, de erre csak később jöttem rá... Mert aki előttem állt maga volt a fekete özvegy…
- Tudod nem kéne ennyire megbíznod mindenkiben. – abban a pillanatban azt hittem meg akar csókolni… de nem ez történt. A szemfogai megnyúltak, és a gyertyák halovány fényében megvillantak. Bele mélyesztette őket vállamnak abba a szegletébe ahol a legtöbb és legfinomabb számára éltető nedűt remélte.
Mert a prófécia beteljesült…"
By Vivri
Furcsa, több ezer emberrel találkozunk és egyik sem fog meg igazán. Aztán megismerünk valakit, aki megváltoztatja az életünket. Örökre. Csak hát nem mindegy hogy ez a változás jó vagy rossz. Nem igaz? Mert az én unalmas életem hatalmas fordulathoz ért. Én is egy voltam a fennhéjázó alakok között… de halálom napján nem érdekelt túlságosan. Megtanultam az élet csak akkor szép, ha csak egy percre is tudsz önfeledtül boldog lenni. Mert ebben a pillanatban haszontalan életem kitaposott útja a végéhez ért és egy válaszút felé vitt engem. De soha ez életben nem gondoltam volna, hogy az én rossz döntésem –a halálom- mindenkinek az életébe fog kerülni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése