1. fejezet

            Sziasztok itt  az első fejezet. Remélem tetszeni fog mindenkinek és még egyszer csak őszintén nem sértődöm meg, és természetesen 1 komi után hozom a folytatást! nem is húzom tovább az időt:    JÓ OLVASÁST                                                                                                                   
u.i.: Vicceket nem kaptam ezért is hosszabbítom meg a határidőt!
u
       1.  fejezet- A sors döntő álom

„Különleges vagy”- ezek a szavak visszhangoztak egy folytában a fejemben, mint egy megakadt lemez. Könnybe lábadt a szemem a súlyos szavak után. Hagytam lefolyni egészen az államig őket. A szemem izzott a bosszúságtól. Miatta nem vagyok átlagos. Ő tett különlegessé.  Sokan szeretnének különlegesek, lenni, de ha már egyszer különleges vagy azt kívánod bárcsak átlagos lennél. Valaki a gondolat olvasáshoz ért, valaki a levitációhoz, valaki a jövőbe lát, valaki vámpír, valaki vérfarkas, valaki tündér. Csak egy dolog a különbség köztem és a természet feletti lények között, hogy ők belőlük több ezer is lehet, de belőlem csak egyetlen egy van. És Ő miatta. Minden porcikámat átjárta a fájdalom ahogy ránéztem. Ő küldte azokat az álmokat, Ő okozott fájdalmat nekem.. De mégis hogy gyűlöljem azt az embert akit születésemtől kezdve szerettem és aki viszont szeretett, megvédett, óvott? Elhagyott mikor legjobban szükségem volt rá. Ellökött magától mintha egy rongy lennék!manipulált kihasznál!! Próbáltam gyűlölni de nem ment. Dühös voltam rá de akkor sem tudtam gyűlölni ŐT. Miért vagyok ennyire elkeseredett, mért vagyok különleges? Minden a 21. születésnapomon kezdődött. Az a nap volt mely fenekestül felforgatta az életemet. Azzal hogy megkaptam életem legérdekesebb ajándékát. Bár hogy így visszagondolok rá senkinek nem kívánnám. Miért? Elmesélem:

"Mikor magamhoz tértem mindent sötétszürke köd függöny ölelt át. Nagy nehezen felkönyököltem, s körbenéztem még jobban. Egy temetőben voltam. A sírkövek rikító fehér színűen világítottak ki a szürkeség mögül. Ép úgy, mint a bőröm színe is. Karomat, nyakamat, lábamat vörös színű vágások és kék, zöld horzsolások borították. Egy kopott, törött, megviselt, vörös sírkövön akadt meg a szemem. Felkászálódtam-, ami nem volt könnyű, de sikerült- és elindultam a sírkő felé, mely előtt egy frissen ásott sír gödör volt ásva. Szakadt, vörös ruhám cafatokban lógott le és érdekesebbnél érdekesebb táncot járt minden lépésemnél. Mikor a gödör széléhez értem belenéztem. Egy arany szegélyeges, ütött, kopott, fekete koporsót pillantottam meg benne, tetején egy bordó rózsa volt. Alatta egy vörös felirat kezdett kirajzolódni:
                               Boldog szülinapot Ecklair!
Ledöbbentem. A rózsa egyre jobban kezdett fényleni, míg nem lett belőle egy vörös folyós massza. Különös alakú jelet formázott mely vörös fénnyel izzott. A szöveg tovább folytatódott:
                              Ez az én ajándékom neked.
De hát mi? Bárcsak ne kérdeztem volna meg!A jel mintha csak a két kézfejemre másolták volna elkezdett kirajzolódni és érdekesebbnél érdekesebb jelek sora vörösen fénylett egészen a vállamig. S hol vörös rajzolat érintkezett a tejfehér bőrömmel, égető fájdalom nyilallt belé. Mintha izzó vasat nyomtak volna csupasz bőrömhöz. Egyfolytában néztem a kezemet forgattam, nézegettem, mint aki most látná először a kezét. A fájdalom nem akart elmúlni egyre s egyre jobban fájt, égetett. A vörös fény vakító volt, s mintha valami aura ölelt volna körül felemelkedtem. Egyre magasabbra és magasabbra. A testem megfeszült és keresztet alkotott. A vörös fény bevilágította a temetőt, s a sírhelyeknek érdekes fényt adott, miközben a fájdalom belülről mardosott. Olyan volt mintha a bőröm alól égetett volna. Sajgott mindkét kezem. Üvölteni szerettem volna, de nem ment, mert a torkomon akadt a fájdalom. Tűrtem ameddig csak tudtam. S megkönnyebbülésre hírtelen a vörös fény egyre jobban halványult, a fájdalom egyre jobban múlt. De még nem nyugodhattam meg, mert még mindig a levegőbe voltam. Zuhantam egyre közelebb kerültem a talajhoz. Becsuktam a szemem, hogy legalább ne lássan hogyan esek le, mert egy biztos volt, ha fölébredek nem is tudom, hogy hol, nem fognak a sebeim egykönnyen begyógyulni.. Majdnem földet értem mikor két vasmarok elkapott. Meglepődtem. Mikor kinyitottam a szemem és két gyönyörű barna számpárral találtam szemben magam. Elbűvölt. A tekintetem nem tudtam elfordítani egyszerűen fogva tartott. Milyen szép szeme van! Még sosem láttam ilyen tiszta mély étcsokoládé barna színű szemet. Egyre jobban fürkésztem tekintetét s láttam, hogy ő sincs vele másként. Aggodalmat véltem felfedezni a szemében. Most tényleg miattam aggódik? Még senki nem aggódott értem a bátyámon kívül. A karjaiban voltam s így éreztem, hogy izmos a felsőteste. Csak néztük egymást percekig. Bárcsak ez a pillanat örökké tartana! Szőke haja kicsit kócos rossz fiús, de egyben kisfiús fazonú volt. Ajkai féloldalas mosolyra húzódtak. Olyan tökéletes volt az arca. Egyszerűen leírhatatlan. Ahogy néztem nem tudtam betelni látványával. Valami bizsergő érzés fogott el, a lábaim remegtek, ha nem fogott volna összeestem volna az biztos. De semmi sem tart örökké. Segített talpra állni. Közbe minden mozdulatával arra figyelt el ne essek. Mikor már a talajon voltak a lábaim megszólalt:

- Jól vagy?- Hangja mély volt, de mégis lágy. Olyan egyszerű kérdés volt, de mégis a szívemig hatolt. Hangjában annyi aggodalom volt, annyi törődés hogy el sem hittem, hogy nekem mondja. Kis gondolkodás után bólintottam. Sírás kerülgetett. Ezt észre is vette és szorosan magához ölelt. Fájdalmaim voltak. Fájó ponton ölelt meg, de nem érdekelt. Annyira jól esett a törődése. Egy két könnycsepp szántott végig az arcomon egészen az államig. Szorosabban magamhoz öleltem, bár tudtam, hogy ez újabb fájdalom nekem, de ez van ennél rosszabb nem is lehetne. Beszívtam az illatát. Bódító volt. nem olyan, mint a vámpíroké annál sokkal finomabb, bódítóbb és szinte szédítő. Életemben nem éreztem ilyet. Kerestem a hangomat. Nagy nehezen, de sikerült kinyögnöm annyit hogy:

- Nagyon, nagyon köszönöm.

- Szívesen. Így is sok sebed van, nem kell még több. Fájdalmas lesz az ébredés ezekkel a sérülésekkel is.

Meglepődtem. Tudja a titkomat? Nagyon úgy néz ki. Öleléséből kinéztem egy kicsit. Bele néztem a gödörbe. S még láttam:

Boldog szülinapot Ecklair, Ez az én ajándékom neked Az álmaid elől sosem menekülhetsz.                                                                                                                                      N-5 IK-2 A-1

 Bár fogalmam sincs mit jelentett, de nem akartam elrontani ezt a gyönyörű pillanatot. Tudtam hogy álmodtam, tudtam hogy Ő nem létezik és hogy egy álomképet ölelgetek de ha már itt vagyok megérdemlek ennyi fájdalom után egy kis boldogságot. De nem tartott sokáig mert felébredtem, s nem is gondoltam volna hogy VELE nem sokára találkozni fogok..."